Orbán Viktor: A Tisza képviselői a magyarok ellen dolgoznak – videó

Vágólapra másolva!
Nagy lármát okoztak Kollár Kinga szavai, amelyben elmondta, az hogy Brüsszel 21 milliárd eurót függesztett fel azért volt jó, mert ezzel romlott a magyarok életszínvonala, és ez megerősítette az ellenzéket. A miniszterelnök a Tisza Párt EP-képviselőjének szavait az őszödi beszédhez hasonlította.
Vágólapra másolva!

Általában azért szokott nagy zajt csapni valami a politikában, mert példátlan. Az őszödi beszédnek is az volt a felhajtóereje, hogy ilyen még nem volt: amikor egy politikus azt mondja, hogy hazudtunk reggel, délben meg este, és trükkök százait vetettük be, hogy hatalomra kerüljünk

– fogalmazott Orbán Viktor.

Szerinte most hasonló pillanatról van szó: 

Amikor az ember hallja a saját fülével, hogy valaki azt mondja, sikerült megakadályoznunk 50 kórház felújítását, sikerült megakadályozni, hogy a közszolgáltatások színvonala javuljon, és azt is mondja, hogy gazdasági nehézségek vannak Magyarországon, és ennek örülünk – nos, akkor az ember azt mondja: állj, állj.

Orbán Viktor szerint ez a kijelentéssorozat új időszámítást hozhat, akárcsak az őszödi beszéd tette 2006-ban. Úgy véli, most is világossá vált, hogy vannak olyan politikusok, akik saját hazájuk ellen dolgoznak – és ezt nem is titkolják.

Kollár Kinga brüsszeli beszédének legerősebb mondatai:

  • „21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára.”
  • „Nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek.”
  • „50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.”
  • „A kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét.”
  • „Ennek van pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én… én… én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban.”

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!