Orbán Viktor: Ukrajna EU-csatlakozását meg kell akadályozni – videó

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök Hont András publicista műsorában beszélt az amerikai szankciókról, a Trump-korszak visszatéréséről, Ukrajna uniós csatlakozásáról és a belpolitikai törésvonalakról is. A vita során szóba került az öszödi beszéd, a szintetikus drogok terjedése, a Pride elleni fellépés időzítése, és az is, hogy Soros György esetében érvényes lehet-e a kettős állampolgárságot érintő törvény.
Vágólapra másolva!

Kemény témával indította a műsort (percről percre követtük) Hont András: emlékeztetett rá, hogy Rogán Antalt alig két napja vették le az amerikai szankciós listáról. Orbán Viktor válaszként úgy fogalmazott: 

az amerikai balliberális kormányzat hosszú éveken át követelésekkel bombázta Magyarországot, amelyek teljesítését a kormány visszautasította – szerinte emiatt „bosszúból” került fel Rogán a listára. 

Azt a sajtóhírt is cáfolta, miszerint ennek visszavonásának ára lett volna. 

Hont András publicista (B) és Orbán Viktor miniszterelnök (J) (Fotó forrása: Facebook/Hont András)

Hont felvetette, miért éppen Rogán lehetett célkeresztben. Orbán szerint, ha hozzá közel álló embert akartak támadni, akkor Rogán vagy Gulyás Gergely neve jöhetett szóba. A miniszterelnök ugyanakkor hozzátette: bár előfordulhatnak hibák a kormányzás során, belső viszályokat, „kuplerájt” nem tűr el – egy négyéves ciklusra szóló megállapodásnak szilárd feltételei vannak. 

A vitában szó esett Donald Trump hatalomra kerüléséről. Orbán szerint a nyugati vezetők meglepődtek, amikor az Egyesült Államok élére egy olyan elnök került, „aki tényleg azt csinálta, amit megígért”. Személyesen ismerve Trumpot, a magyar miniszterelnök nem csodálkozott ezen. Úgy véli, alelnöke, J.D. Vance is hosszú távon meghatározó szereplő lehet, tekintve, hogy az amerikai elnökök két ciklus után távozni kényszerülnek. 

Nem négy év republikánus kormányzás jön, hanem ez az első négy év annak a tizenkettőnek, ami előttünk áll

– mondta Orbán, hozzátéve: hogy ő meddig vezeti Magyarországot, azt a választók döntik el. 

Az Ukrajnával kapcsolatos kijelentéseknél a publicista emlékeztetett: Trump kijelentései komoly hullámokat vertek Európában. Orbán szerint viszont ma már csak „nem gondolkodó társadalmak” nem látják, hogy Ukrajnában „proxy háború” zajlik, amit a Nyugat – szerinte – elveszít. A háborúért Biden kormányát tette felelőssé, Trumpról pedig azt mondta, hogy „megmenti Amerikát egy súlyos vereségtől”. 

Ez a Biden kormány veresége

– fogalmazott Orbán Viktor.

Forró téma jelenleg a belpolitikában is Ukrajna helyzete – fogalmazott Hont. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta az EU bejelentette, hogy 2030-ig fel akarja venni az uniós tagok közé az ukránokat. 

„Ezt meg kell akadályozni” – jelentette ki a miniszterelnök. Arra a kérdésre, hogy akkor miért mondta Szijjártó Péter 2022-ben, hogy támogatnák Ukrajna gyors tagjelöltségét, Orbán úgy reagált: akkor még meg lehetett volna előzni a háborút, ma viszont egy működésképtelen államot akarnak felvenni, amelynek „nem tudni, mekkora a területe, a népessége, és a Nyugat tartja fenn”. 

A Tisza Párt saját szavazásán a résztvevők többsége támogatta Ukrajna EU-csatlakozását. 

A publicista szerint nagy lármát okoztak Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselőjének szavai, amelyben elmondta, az hogy Brüsszel 21 milliárd eurót függesztett fel, azért volt jó, mert ezzel romlott a magyarok életszínvonala, és ez megerősítette az ellenzéket. Ugyanakkor Hont felidézte, hogy Schiffer András szerint a Fidesz 2006-os megnyilvánulásai nem este messze ettől.  

Orbán szerint a Gyurcsány-kormány úgy nyerte meg a választást, hogy meghamisította a költségvetést, és ehhez az Európai Unió is asszisztált – szerinte végül a történelem igazságot szolgáltatott, amit a fideszes kétharmadok is bizonyítanak. 

A miniszterelnök elmondta, szerinte az öszödi beszédnek az volt a felhajtóereje, hogy példátlan volt. 

„Amikor egy politikus azt mondja, hogy hazudtunk reggel, délben, meg este. Trükkök százaival átvertünk mindenkit” – idézte fel a kormányfő Gyurcsány Ferenc szavait.  

Hont András elmondta, hogy szerinte hozzáállás kérdése, hogy ki mit olvas ki a 2006-os szavakból, azonban az kevésbé, hogy ki mit olvas ki a jelenlegiekből. 

Mint Orbán Viktor mondta, gyaníthatjuk, hogy vannak olyan emberek az Európai Parlamentben, akik a saját országuk ellen dolgoznak, de 

amikor valaki azt mondja, hogy „sikerült megakadályoznunk 50 kórház felújítását, sikerült megakadályozni, hogy a közszolgáltatások színvonalát javítani tudja a kormány, ezért gazdasági nehézségek vannak Magyarországon és mi ennek örülünk. Sőt azon dolgozunk, hogy ez így legyen, mert így fogunk nyerni. Akkor az ember, pont mint az öszödi beszédnél azt mondja, hogy állj, állj.”  

A műsorban szó esett a Pride és a drogkérdés kormányzati kezeléséről is. Orbán elismerte: ezek politikai természetű ügyek, amelyeknél „az erőviszonyok határozzák meg”, mikor lehet cselekedni. Szerinte a republikánusok előretörése most megnyitott bizonyos lehetőségeket. A droghelyzet kapcsán elmondta:

 a szigorú szabályozás ellenére új kihívások jelentek meg, különösen a vidéket elárasztó szintetikus szerek miatt. 

„Brutálisan durva dolgok történtek” – fogalmazott. 

A Tisza Párt finanszírozása is szóba került Orbán Viktor és Hont András csütörtök esti vitáján. A miniszterelnök szerint Magyarországon világos szabályok határozzák meg, hogy egy párt honnan és hogyan fogadhat el támogatást, ezeket pedig az Állami Számvevőszék is ellenőrzi.

Azt én is látom, amit ön lát, hogy dől oda a pénz

– mondta Orbán, utalva arra, hogy baloldali oligarchák is nyíltan támogatják a pártot. Példaként utalt nem megnevezve Bige Lászlóra, aki vállaltan százmillió forintot adott a Tisza Pártnak.

Hont András ugyanakkor rámutatott, hogy ez az összeg eltörpül ahhoz képest, amennyit a párt az év első felében elköltött. Szerinte miközben a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóval van elfoglalva, miközben egy „teljesen ismeretlen politikai projekt” mögött több nemzetközi techóriás is feltűnik.

Orbán Viktor szerint ez klasszikus szuverenitásvédelmi kérdés: 

Maga az egész jelenség egy külföldről finanszírozott projekt. Ott vannak a baloldali oligarchák, meg ott van az Európai Unió.

 Hozzátette, friss adatok szerint az EU költségvetéséből tízmilliárdokat osztanak szét politikai szervezetek között.

Nekem afelől nincs kétségem, hogy a Tisza Párt az nem egy magyar párt

– fogalmazott a miniszterelnök.

Végül felmerült a kettős állampolgárok státuszának felfüggesztése is. Orbán kijelentette: 

aki Magyarország alapvető érdekei ellen dolgozik, például külföldi pénzekből próbál politikai befolyást szerezni, azzal szemben a törvény szigorával fognak fellépni. 

Hont kérdésére, hogy ez Soros Györgyöt is érintheti-e, Orbán azt mondta: Soros más ország állampolgára is, így elvileg rá is vonatkozhat a szabályozás. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!