„Az ember vagy férfi, vagy nő” – módosították az Alaptörvényt, betiltották a kábítószert Magyarországon

Vágólapra másolva!
Elfogadta az Országgyűlés az Alaptörvény módosítását. Bekerült a törvénybe, hogy az ember nő vagy férfi, hogy ki lehet tiltani azokat, akik veszélyeztetik Magyarország függetlenségét, illetve hogy Magyarországon a kábítószer előállítása, használata, terjesztése, népszerűsítése tilos.
Vágólapra másolva!

Hétfőn szavaztak az Országgyűlésben a képviselők Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosításáról, valamint azzal összefüggésben egyes törvénymódosításokról. 

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Facebookon kommentálta a szavazást:

Történelem. A biológiai nem kizárólagossága, gyermekvédelem, a készpénzhasználathoz való jog, drogtilalom, szuverenitásvédelem – elfogadtuk Magyarország Alaptörvényének 15. módosítását. A liberálisok politikai és ideológiai nyomásgyakorlással próbálják hazánkba importálni az olyan, számunkra fontos értékek szétrombolását, mint a család, a normalitás vagy a nemzeti identitás. Magyarország számára alapvető kérdés, hogy megőrizzük a szuverenitásunkat, és alkotmányos védelemben részesítsük ezeket az értékeket.

Orbán Balázs azt is kifejtette, hogy mivel szemben tiltakozik az ellenzék:

  1.  „Az ember férfi vagy nő.” Magyarország Alaptörvénye világossá teszi, hogy az ember születési neme biológiai adottság. A magyar jogrendszer ezért nem ismeri el a születési nem megváltoztatását.
  2. Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz.” Ütköző alapjogok esetében a gyermekek joga minden esetben elsőbbséget kell hogy élvezzen.
  3. „Mindenkinek joga van […] a készpénzzel történő fizetéshez.” A készpénzzel történő fizetés lehetősége innentől alapvető jog. Egyedül a készpénzforgalom fenntartása biztosíthatja, hogy a gazdaság működése ne váljon teljesen kiszolgáltatottá.
  4. „Magyarországon a kábítószer előállítása, használata, terjesztése, népszerűsítése tilos.” A drog súlyos társadalmi és egészségügyi következményekkel jár, ezért határozott fellépés szükséges a kábítószerek elterjedésével szemben.
  5. „A más állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgár állampolgársága […] sarkalatos törvényben meghatározottak szerint határozott időre felfüggeszthető.” Nemzetbiztonsági kérdés, hogy annak a többes állampolgárnak, aki Magyarország biztonságára és szuverenitására veszélyt jelent, felfüggeszthető legyen a magyar állampolgársága.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője korábban így foglalta össze a változásokat:

  • Belekerült az Alaptörvénybe, hogy az ember születési neme biológiai adottság, amely vagy férfi vagy nő lehet.
  • Alkotmányos védelmet kapott a készpénzhasználat. Orbán Viktor azzal érvelt, hogy a készpénz szabadság kérdése, ezért használata nem szokás, hanem jog. „Kézzelfogható biztosíték csak a készpénz lehet. Nem akarunk a bankok rabszolgái lenni. A bankkártya a banké, a készpénz a tied” – fogalmazott az Alaptörvény-módosítással kapcsolatban a kormányfő.
  • Egy másik módosítás lehetővé teszi, hogy a kormány által Magyarországra veszélyesnek tartott kettős állampolgárok magyar állampolgárságát felfüggesszék. 
  • Bekerül az Alaptörvénybe a kábítószer előállításának, terjesztésének, népszerűsítésének és fogyasztásának tilalma is. A Fidesz-KNDP korábban zéró toleranciát hirdetett a témában.

A szavazással egy időben a parlament előtt blokádot és tüntetést szerveztek az ellenzéki képviselők; és a momentumosok egy csoportja – a tiltás ellenére – bement a Parlamentbe, erről itt olvashat

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!