Pride-tüntetés: újra lezárják Budapestet, kiborultak az autósok – videó!

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Ma újra hídlezárásra és a forgalom megbénítására készülnek a Pride-párti tüntetők Budapesten. Az Origo autósokat kérdezett arról, hogy szerintük szabad-e hidakat lezárni hétköznap.
Vágólapra másolva!

A főváros közlekedését keddenként órákra megbénító tüntetők 2025. április 8-án 17 órától másnap 22 óráig újabb gyűlést jelentettek be az Erzsébet hídra, amivel 29 órán keresztül akarták blokkolni a közlekedést. A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény alapján Budapest rendőrfőkapitánya előíró-korlátozó határozatot hozott, amely szerint a gyűlés 2025. április 9-én 04 óráig tartható meg az Erzsébet hídon. A BRFK határozatát a Kúria hatályban tartotta – közölte a rendőrség.

Az Erzsébet híd blokkolása csúcsidőben így is szinte a teljes fővárosi forgalomra kihat, ezért kedden már 16 órától ismét jelentős forgalmi torlódásokra kell számítani.

Egy vonulásos gyűlés miatt ugyanezen a napon 16 és 17 óra között Budapest V. és VIII. kerületében, a Mikszáth Kálmán tér – Reviczky utca – Baross utca – Múzeum körút – Astoria – Kossuth Lajos utca – Szabad sajtó út útvonalat szakaszosan zárják le.

A gyűlések miatt bevezetett forgalomkorlátozásokról térképes tájékoztató itt található.

Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján a bejelentett és tudomásul vett gyűlések után – és/vagy közben – a résztvevők (esetleg mások is) többször jogellenesen foglaltak el hidakat és egyéb közterületeket. Amennyiben újra erre kerülne sor, arra kérjük a városban közlekedőket, hogy ne ragadtassák magukat erőszakos cselekményekre; a konfliktusok elkerülése érdekében kísérjék figyelemmel a rendőrség honlapját, ahol az esetleges további közlekedési fennakadásokról folyamatosan tájékoztatást adunk.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a hatályos jogszabályok keretei között mindenki számára biztosítja a békés gyülekezéshez és véleménynyilvánításhoz való jogot, ugyanakkor a jogsértések elkövetőivel szemben megteszi a szükséges intézkedéseket.

Úgy látom a budapesti hidakon már minden héten Pride van - az öncélú Pride-tüntetők ma újra lezárják a hidakat. Hiába kértük, Karácsony Gergely válaszra se méltatta azokat a budapestieket, akik ma haladni, dolgozni, hazajutni terveznek a városban. Az a cél, hogy folyamatosan egyre több ember legyen, egyre több híd legyen lezárva, egyre jobban megbénuljon a város és az ország. A főpolgármester pedig csak lapít és hallgat. Miért? Azért, mert fél és inkább hagyja megbénulni a várost, mint, hogy egy szót merjen emelni a prideozók hídfoglalása ellen. Lehet van, aki ki tud venni egy nap szabit, vagy home office-t kér, de tízezrek vannak a fővárosban, akinek egyik sem opció. Kérem főpolgármester úr, kösse fel a nadrágját és tegyen rendet a városban, ne hagyja hogy néhány ember öncélú magamutgatása megbénítsa Budapestet!

– reagált Szentkirályi Alexandra a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!