Nagy István közölte, hogy a rábapordányi telepet azonnali hatállyal zárlat alá helyezték, és megkezdték a járványügyi protokoll szerinti intézkedéseket is. Az állategészségügyi hatóság munkatársai a helyszínen
előkészítik a teljes állomány, mintegy 600 tejelő tehén felszámolását.
Az állatokat – folytatta az agrárminiszter – a vírus terjedésének megakadályozása érdekében vakcinázzák, illetve
már zajlik a járványügyi nyomozás az esetleges mulasztások és a lehetséges kontaktgazdaságok felkutatására.
A hatóságok 3 km-es védőkörzetet és 10 km-es megfigyelési körzetet jelöltek ki, de várhatóan a korlátozás alá eső területek kiterjesztésére is sor kerül. A védőkörzetekben megkezdődik a vírusra fogékony állatok számbavétele, illetve mintavételt végeznek az állományokból. Nagy István kiemelte: a vírus emberre nem veszélyes és az élelmiszerlánc biztonságát sem fenyegeti.
Minden szükséges lépést megteszünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk a vírus további terjedését. Ezúton is nyomatékosan kérjük az állattartókat és valamennyi érintettet, hogy szigorúan tartsák be az óvintézkedéseket és fokozott figyelemmel kísérjék állataik egészségi állapotát
– szólított fel, figyelmeztetve arra, hogy egy rendkívül ragályos vírusról van szó, akár kéthetes lappangási idővel, az állattartóknak tehát óriási a felelőssége a védekezésben.
Csütörtökön délután, Nagy István bejelentését megelőzően Bohár Dániel számolt be arról, hogy Gulyás Márton (Partizán) ragadós száj- és körömfájással fertőzött területeken forgatott – majd a vírus megjelent az addig nem fertőzött településen, Rábapordányban is, annak a Bóna Szabolcsnak a telepén, aki Magyar Péter agrárszakembere. Gulyás Márton erre a telepre szintén ellátogatott.
Az Origo cikke a témában itt olvasható.