A Magyar Nemzet szerint nem csillapodik Raskó György vehemenciája, hogy tisztára mossa a Tisza Párt botrányt okozó uniós képviselőjét, Kollár Kingát. Az agrároligarcha, aki egyébként Magyar Péter tanácsadója, először azt fejtegette, hogy Kollárnak nem kell lemondania, a politikus ugyanis igazat mondott, amikor, ahogyan azt lapunk is megírta, az Európai Parlamentben arról beszélt:
az uniós források visszatartása miatt romlik idehaza az életminőség, és ez jó, mert erősíti az ellenzéket.
A lap azt is írja, hogy még a brüsszelita baloldaliak által is nehezen magyarázható kijelentés kimagyarázása - például Török Gábor politológus hétvégi írása szerint a tiszás EP-képviselő mondatai – bár ártanak Magyar Péternek és pártjának, ám ennek hatását nem érdemes túlbecsülni – után Raskó itt nem állt meg. Úgy vélekedett, hogy
Kollár Kinga országosan ismert lett; amit mondott Brüsszelben, az 100 százalékban igaz. A Tisza pártiak meg egyenesen beleszerettek Kollárba, ahogy a véleményeket hallottam a tegnapi Tisza-nagygyűlésen.
Az oligarcha mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a Fidesz öngólt lőtt, amikor a párt politikusai elítélték, hazaárulónak minősítették a tiszás képviselő szavait – folytatja a lap.
Raskó György nem először kerül be a hírekbe megbotránkoztató kijelentésekkel. Korábban bírálta a földalapú támogatások rendszerét, az őstermelők adómentességét, és azt állította, hogy kevés munkával indokolatlanul nagy jövedelemre tesznek szert a családi gazdaságok. Magyar Péter tanácsadója az év elején több százezer ember haláláról írt, mert szerinte Európában szükséges a „tisztulás”. Előtte nem sokkal magyar nyugdíjasok halálával spekulált.
Mint ismert, a Tisza Párt képviselője, Kollár Kinga az európai parlamenti felszólalásában arról beszélt: „nyugodtan mondhatjuk, hogy a kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét.” Kiemelte: „ennek a pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én… én… én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban.”