„Tartózkodj azoktól az emberektől, akiknek nincs szenvedélye!” – Zoboki Gábor, a Müpa megálmodója az Origónak

Az építészek a világon mindenütt „eltapsolják” a GDP egynegyedét középületekre, lakó- és irodaházakra, szállodákra, autópályára és vasútra. Tehát minden, ami épület, amivel a városokban és falvakban találkozunk, egy maréknyi ember szellemi tartalékain és képességein múlik. Hogyan kellene formálni – nemzeti-történelmi értékeinket megőrizve, azokat továbbfejlesztve – az ország arculatát? Hogyan segítheti a hamarosan induló Budapest 2050 program a főváros arculatának fejlesztését? Melyik a kedvenc „gyermeke”? Mely szellemi nagyságoktól és milyen muzsikákból meríti kreativitását? Zoboki Gábor, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a ZDA Zoboki Építésziroda alapító-vezetője válaszolt az Origónak.

Zoboki Gábor, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész a ZDA – Zoboki Építésziroda székhelyén a budapesti Zugligeti úton, 2025. március 19-én (Fotó: Origo/Polyák Attila)

Sok munkával teli, zaklatott időszak van ön mögött. Hogy van?

– Sűrűn. Szerintem az építészek mindig is az éjt nappallá tevő típusok voltak. Sok minden foglalkoztat, az építészet teljes embert kíván. Bár ez az időszak nem kedvez nekünk, szerencsére sok mérnöknek adhatok most újra munkát. Másrészt az én koromban lehetőségem van egy polihisztor életét élni – az építészek későn érnek. És rengetegen megtalálnak karitatív feladatokkal is.

Amikor a budapesti iCon szakmai konferencián kapott egy hosszú kérdést a kerekasztal-beszélgetés moderátorától, azt felelte: értem a kérdést, de nem arra fogok válaszolni. Ön ilyen vagabund ember?

– Dehogyis! Csak az éppen feldobott témán akartam „túlesni”. Unalmas már ez a „mini-dubajozás”, nem kéne ennyit rugózni rajta. Politikailag bonyolult, és az érdekkörök annyira összetettek, hogy nem érdemes túlgondolni. Egy dologra viszont jól rámutat – ez Budapest esetében egy állatorvosi ló –, ha egy külföldi befektető Budapestre jön, nem tudjuk neki kirakni „a terítéket” az asztalra. Budapestnek nincs fejlesztési koncepciója, stratégiája, ahogy az országnak sincs. Improvizálás zajlik. Biztonságot csak akkor tudunk nyújtani a gazdasági, a tudományos és művészeti életben érdekelteknek, ha hosszú távon is gondolkodunk. Lázár János építészeti miniszter nagyon jó döntést hozott, amikor 2014-ben, unszolásomra, elkérte az építésügyet a Belügyminisztériumtól. A szakmai szervezetek kivétel nélkül sürgették ezt a jelentős kormányzati változást. Szerencsére elő tudtam rántani az akkorra már elhunyt Makovecz Imre Antall József néhai miniszterelnökünknek írt levelét az „Építés” nemzetgazdasági jelentőségéről, ugyanis ez minden ország jövőképének az alapja. Az építészek és mérnökök mindenütt a világon „eltapsolják” a GDP 25 százalékát középületekre, lakó- és irodaházakra, infrastruktúrára, autópályára és vasútra. Tehát minden, ami magas- vagy mélyépítés, az ennek az elhanyagolható számú mérnöknek a képességén múlik. Megbecsülendőek vagyunk.

 Magyarországon az építész szakma elindult egy úton, de még mindig nem került a helyére.”

Zoboki Gábor, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész a ZDA – Zoboki Építésziroda székhelyén a budapesti Zugligeti úton, 2025. március 19-én (Fotó: Origo/Polyák Attila)

Az építészek általában alkalmazkodóak, hiszen alkalmazott művészetet űznek. Ugyanakkor a tevékenységük meghatározó minden ember számára. Amikor valaki belép egy kórházba, iskolába vagy egy koncertterembe, számtalan építésszel kerül spirituális kapcsolatba. Churchill azt mondja: „Mi alakítjuk az épületeinket, utána viszont ők formálnak bennünket”. 

Az én szakmám humán műveltségből és a mérnöktudományokban való jártasságból áll össze. Úgy is fogalmazhatnék, az építészetet elsősorban a kultúrába való ágyazottsága jellemzi.

Egy 4000 éves piramisból vagy egy 900 éves katedrálisból le tudod vezetni az akkor élt emberek hitéletét, mitológiáját és gondolkodását. Az építészet minden korban az egyik legmeghatározóbb kifejezési forma volt. Az Alpokon túl a könyvesboltokban ezért találni ma is ennyi építészeti és művelődéstörténeti könyvet. Ettől mi még messze vagyunk, az oktatásból éppen kiszorult az elmúlt években a vizuális nevelés, benne az építészet – ezt szomorúnak tartom.

Mit kell tudnunk Budapest keletkezéséről?

– A mindennapi rohanásban nem vesszük észre, hogy Budapest a világ egyik legjobb helye. Olyan figurák éltek és alkottak itt a múltban – Hild Józseftől kezdve József nádoron át Podmaniczky Frigyesig –, akik ezt a várost évtizedes munkával találták ki és hozták létre. Az 1867-es kiegyezés után – amikor Bécsben végre elengedték a gyeplőt – indult el Európa legfiatalabb fővárosának keletkezése. És bármilyen döbbenetes, az első világháború kitöréséig, negyven év alatt nyerte el azt a formáját, amiben jelenleg is élünk. A trianoni békeszerződés okozta hatalmas területvesztés miatt az 1930-as években újra ki kellett találni a fővárost. A két világháború közötti húsz évet ismét nevezhetjük egy újabb virágkornak. 

Ha valaki Budapesttel akar foglalkozni, mindenképpen kezdje a Siklóssy László által megírt „A Fővárosi Közmunkák Tanácsa története” című könyvének tanulmányozásával. A mai napig találunk instrukciókat – így például Rákosrendezőre is – ebben a meghatározó várostörténeti munkában. 

Ezek nem kötelezően megvalósítandó tervek; a víziókról szólnak. Ne felejtsük el, hogy a Nagykörútra csatornát terveztünk a villamossínek helyére, de az Andrássy út ötlete is ebből a korból származik. 

A ZDA – Zoboki Építésziroda legfontosabb projektjei

- Művészetek Palotája (Müpa) – Budapest, 2005
- Karmelita kolostor – Budai vár, Budapest, 2018
- Magyar Állami Operaház felújítása – Budapest, 2022
- Nemzeti Táncszínház – Budapest, 2018
- Yettel- (Telenor-) székház – Budapest, 2010 
- Richter Központi Székháza – Budapest, 2024

Példaképem Podmaniczky Frigyes, akit „Budapest vőlegényének” hívtak – ő is kockás zakókban járt, és imádta a várost nyáron, mint én, csak ősszel hagyta el. Nem véletlen a beceneve se: Podmaniczky Frici – Fridmaniczky Poci.

Ő nemcsak Tisza István akkori miniszterelnökkel egyeztetett minden lépést, hanem olyan épületek, mint az Operaház építtetése, is a nevéhez fűződik. 

A Közmunkák Tanácsa pedig nemcsak stratégiai döntéseket hozott, hanem meg is terveztette és megépíttette a fél várost. 

Az iConon elhangzott előadásában is érintette, hogy még az átkosban is volt egy viszonylag jól szabályozott építészeti rendszer, koncepció. Mikor veszített irányt a főváros?

– A rendszerváltás környéki politikai purparléban. A budapesti épületállomány, különösen a műemlékek, áldozata lett ennek a folyamatnak. A mai napig nincs a valóságnak megfelelő műemléki és állami ingatlankataszter. Tervtárak vesztek el, a társasházi törvény jogilag szétcincálta a bérházrendszert, a kerületek önkormányzati önállósága közigazgatási szempontból lehetetlenné tette az összvárosi léptékben való, közös gondolkodást. A mai napig nem jött létre egy olyan állami szintű szervezet, amely Budapest stratégiájáért felelne. Az átkosban, az ötéves tervek idején volt a városnak döntési jogú főépítésze, főkertésze, akikkel a napi munkák során lehetett egyeztetni, de külön szervezet foglalkozott a várostervezés és a városfejlesztés témakörével is.

A Magyar Állami Operaház épülete drónról fotózva Budapesten, 2023. december 18-án (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Szerencsére most lehetőségünk van a magánszféra együttműködésével egy Budapest-stratégiát megfogalmazni az elkövetkező 25 évre. A köz- és a privátszféra összefogását csak civil alapon, egy jó szándékú és kreatív kezdeményezéssel lehetséges megteremteni. Terveink szerint a Budapest 2050 programmal segítjük a főváros fejlődését. 

A jelentős magyar és külföldi szakértők többévesre prognosztizált tevékenységének munkamódszerét épp mostanság fogalmazzuk meg. Ennek keretében meghatározzuk a legfontosabb koncepcionális kérdéseket, de tisztáznunk kell azt is, hogy milyen kihívások várnak a fővárosra az elkövetkezendő évtizedekben.

Közismert, hogy a ZDA – Zoboki Építésziroda, amelynek ön a vezetője, újította fel az Ybl-féle Operaházat. Mi volt a koncepciójuk? 

– Az Operaház építészetileg is kultikus hely, felújításán hat éven át több mint 300 mérnök dolgozott. Kettős ethosznak kellett megfelelnünk. Egyrészt vissza akartuk nyerni az épület világháborúk előtti patináját, másrészt meg kellett feleljünk a korszerű operajátszás követelményeinek. Elképesztő, hogy Erzsébet királyné korában milyen magas szellemi ideák között jártak az építészek, képző- és iparművészek, és ezeket a transzcendens elképzeléseket képesek voltak lehozni az anyagba. 

Orvosoktól tanultam, hogy amikor a szervezetben valami nem működik, akkor általában egy mélyebb pszichológiai problémáig kell visszamenni. És ahogy az orvoslásban, úgy az építészetben is elsősorban a holisztikus tudást kell jól gyakorolni.

Zoboki Gábor, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész a ZDA – Zoboki Építésziroda székhelyén a budapesti Zugligeti úton, 2025. március 19-én (Fotó: Origo/Polyák Attila)

Tehát egy problémát sok oldalról körbe kell járni, kaméleon módjára bele kell bújni más emberek bőrébe, hogy át tudjuk élni azokat a folyamatokat, amik között majd ők az általunk tervezett házakban élni fognak. Ilyen szempontból az Operaház felújítása is felveti a kérdést: mi vár erre a csodálatos zenés-drámai műfajra?

Mi az úgynevezett barnaövezetek, mint például Rákosrendező szerepe, sorsa?

– Ha megnézzük Budapest városszerkezetét, az egy körutakra épülő centrális rendszer. A sugárutak a centrumból indulnak a vidéki városok felé. Ez egy gyönyörű képlet, és nekünk nincs más dolgunk, mint ezt továbbfejleszteni. A városnak nevezhető urbánus rész a Hungária-gyűrű környékén ipari zónákba hajlik, majd legkívül egy kertvárosias, már-már falusias környezet jött létre. Ezt zárja időnként egy-egy lakótelepi „övsömör”. A belváros és a zöld külváros között, ebben a barna zónában van a városfejlesztés kulcsa: létrejöhet egy valóságos, parkokkal teli „zöld gyűrű” egy ideális helyen. 

Ha egy képzeletbeli nagy körzővel elindulunk a Ferencvárosi pályaudvartól, a Müpa után – ott vannak a kórházak és a klinikák – eljutunk a Népligetig, amit manapság messze az értéke alatt kezelünk. Már ott is vagyunk a „magyar Père-Lachaise-nél”, a Fiumei úti nemzeti sírkertnél. Micsoda építészeti és képzőművészeti csodákat találunk ott! Ki beszél erről? 

A Művészetek Palotája (Müpa) esti kivilágításban a főváros IX. kerületében a Duna-parton, 2022. január 15-én. A Zoboki, Demeter és Társaik Építésziroda tervei alapján épült, 2005-ben átadott épület a zeneművészet és a színházkultúra szereplőinek nyújt állandó, korszerű megjelenítési tereket (Fotó: MTI/Jászai Csaba)

– Aztán, ha a Keleti pályaudvartól tovább fordulunk a Dózsa György útra, és visszaparkosítjuk képzeletben az eredeti Városliget területét az útpályáig, egy újabb körúti villamossal már kint is vagyunk a Dunánál. A Margit-sziget tengelyének két oldalán zöld gyalogos hidakat álmodhatunk, a Duna-partokat összekötve, hogy máris Óbudán találjuk magunkat. 

Van tehát egy képzeletbeli zöld gyűrűnk, ami tele van rozsdaövezeti foltokkal. Ebben rejlik a főváros legnagyobb tartaléka.”

A Müpa is egy ilyen elhanyagolt területen épült. Az egész Millenniumi városközpont mutatja, hogy milyen módon lehet egy volt ipari zónát építészeti értelemben vegyesen, lakásokkal, irodákkal, kultúrával felhozni úgy, hogy egy jól működő „alvárosközpont” legyen. 

Ugyanakkor van egy Graphisoft Park is a budai oldalon, ami szintén az elmúlt 20-30 évben épült, rozsdaövezetben.

– A Graphisoft Parkot nagyon jó példának tartom. Nem véletlen, hogy egy privát fejlesztő több évtizedes küzdelme van a fejlesztés mögött. Magától értetődik, hogy egy jobb kor kiváló építészeti látleletét is adja. De először meg kell találjuk a város kialakult funkcionális elrendezésének együttesét és ezek fejlesztését. Példaként a párizsi Bataclan koncerthelyszín elleni 2015-ös támadást szoktam felhozni, ahol egy órán belül minden sérült kórházban volt és életben maradt. Ma Magyarországon sajnos nem tudnék ezzel a reményteli eredménnyel kecsegtetni senkit. A város tradicionális szerkezetében a Klinikák és a SOTE kórházegyüttese egyértelművé teszi számomra, hogy a centrumkórházakat ebben a zónában kell elhelyeznünk, nem pedig egy külvárosi helyszínen.

Zoboki Gábor, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész a ZDA – Zoboki Építésziroda székhelyén a budapesti Zugligeti úton, 2025. március 19-én (Fotó: Origo/Polyák Attila)

Budapest „főutcája” a Duna. Ehhez képest nem tudunk közvetlenül lemenni a Dunához, mert a rakparti autóforgalom megakadályozza ezt. Közlekedési szempontból butaság lenne lezárni az alsó rakpartot, mert bedugulna az egész Hungária körúton belüli zóna. A város életét a felső rakpartra, a korzóra kell koncentrálni, mint régen. A villamosokat le kell süllyeszteni az alsó rakpartok szintjére, hogy az elbűvölő folyó menti sétányokra ki tudjunk ülni „távolba nézni”. Ezzel egyben meg kell emelnünk a Podmaniczky-féle támfalakat is, különben hamarosan kapunk újra egy Széchenyi-korabeli árvizet.

Állandósultak az összetűzések a gyalogosok és az autósok között is Budapesten. Ön melyik oldalon áll?

– A gyalogos zónák kiterjesztése meghatározó a város kereskedelmi, turisztikai és kulturális élete szempontjából. A kisföldalatti jöjjön fel a József Attila utcán, és a gyönyörűen helyreállított régi vagonokkal utazzunk át képzeletben a gyalogos Lánchídon! Ne felejtsük, ez a kontinens első kéregvasútja, ami ugyanúgy a Közmunkák Tanácsának találmánya. Álljunk meg egy pillanatra a Várhegy-alagútban, hogy lifteken keresztül is fel tudjunk jutni a Dísz térre és a Szent György térre. Majd végállomásozzunk a Királyhágó téren. Milyen olcsón fejleszthetnénk így a millenniumi földalatti vasutat! Ezzel jelentősen lecsapolnánk a hidakon átfutó autósforgalmat. 

De vicces az is, ahogy a budai várban kerülgetjük a parkoló autókat ahelyett, hogy átadnánk a gyalogosoknak újra a vár főutcáit, és életre keltenénk a Szentháromság tér és a Dísz tér közötti, középkori hagyományú piacteret. 

Talán a közigazgatási épületek fejlesztésével és a „Vár-szoknya” alatti parkolók megépítésével egyszer eljutunk ide is. Visszatér a vár gyalogosközpontúsága a várbusz elsőbbsége helyett. 

A Szent György tér pedig legyen a szakrális főterünk, ahogy Siklóssy említi: a „Magyar Akropolisz”. Rendkívül fontos történelmi helyről van szó, koronázási dombbal és Hunyadi László kivégzésének helyével. 

De ezen a téren zajlott feltételezhetően Mátyás király és Holubár csatája is. Ezért nevezném a Szent György teret a Nemzet Főterének.

„Budapest »főutcája« a Duna. Ehhez képest nem tudunk közvetlenül lemenni a Dunához, mert a rakparti autóforgalom megakadályozza ezt” – véli Zoboki Gábor a fővárost kettészelő folyóról (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Miért van a magyaroknak fóbiájuk a magas épületektől?

– A spekulatív építészet egyik nagy találmánya a toronyház, ami most már nem védelmi célt szolgál, mint az olasz városállamokban, hanem az üzleti siker biztosítékát látják benne a fejlesztők. Az a céljuk, hogy minél több eladható négyzetmétert zsúfoljanak egymásra. Nem véletlen, hogy ezt a világ angolszász kultúrájú városainak szívében hozták létre, ahol nagyon magasak az ingatlanárak. Az építészek mai feladata azonban az emberiség természethez való viszonyának újradefiniálása. Jó példa erre az általunk tervezett Richter Gyógyszergyár központi épülete vagy kutatóintézete. 

Ezekben a modern, de humánusra formált belső terekben példamutatóan teremtünk egyensúlyt a közösségben zajló tevékenység és a fókuszált, egyéni munka között.

Az épületeket hatalmas park veszi körbe, ami lehetőséget teremt, hogy a munkavállalók friss levegőt vegyenek a napi „robotban”. Ahol a szellemi munkára koncentráló alkalmazottak dolgoznak és élnek, lemérhető a munkavégzésük hatékonyságán, hogy nem egy zárt, klimatizált környezetben vannak, hanem időnként ki tudnak „zoomolni” egy lombos fa árnyékában.

Zoboki Gábor, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész a ZDA – Zoboki Építésziroda székhelyén a budapesti Zugligeti úton, 2025. március 19-én (Fotó: Origo/Polyák Attila)

A „Mini-Dubajba” megálmodott felhőkarcolóktól pedig azért vagyunk beparázva, mert mi Közép-Európában nőttünk fel. Mert ezer éve még nomád életet éltünk a természet csodálatos ölelő karjaiban. Ha elmegy az ember Algériába vagy Mongóliába és megtapasztalja az ottani autentikus életmódot, megcsapja az az elképesztő erő, ami az ember tájhoz való viszonyulásában rejlik. Miért akarjuk ezt a 21. században nem-látni? Ha kinézek egy kórház ablakán, valószínűleg hamarabb meggyógyulok, ha egy fán ülő madarat látok, mint egy füstölő, falanszterszerű kórházhomlokzatot. 

Miért tartja jó helynek a fővárost?

– Budapest, ahol kibukkan a Duna a hegyek közül, szakrálisan lenyűgöző hely. Nem véletlenül telepedtek le itt a magyarok. De az ókori rómaiak is tudták, hogy Pannóniába kell jönni. Luxorban, a karnaki nagytemplom hatalmas oszlopcsarnokában II. Ramszesz vésetett csatajeleneteket a csarnok külső falára; ott megtaláljuk a Duna menti hódítások feljegyzéseit is. Szóval ez egy zseniálisan jó hely, klímájával, vízgazdagságával, termékeny talajával és a magával ragadó Pannon-táj morfológiájával. 

Ön közismerten nagy zenerajongó. Ez Bachot, Mozartot és Kodályt takarja, vagy belefér a világzene is?

– Igyekszem követni a kortárs zene útkeresését, de én a hetvenes években tíz évig Thománé Molnár Magdának, „Buba” néninek, a zseniális Kodály-növendéknek voltam a tanítványa, akitől zeneszerzést, zongorázást, zenetörténetet és emberséget is tanultam. Ha az ember van oly szerencsés, hogy van affinitása a művészetekhez, az hatalmas pszichológiai támaszt nyújt a mindennapokban. Ahogy Beethoven mondja: „csak a tudomány és a művészet által juthatunk el a magasabb szférákba.” 

Tartózkodom azoktól az emberektől, akiknek nincs szenvedélye.

Nem sajnálja, hogy a Magyar Zene Házát egy japán építésziroda tervezte?

– Dehogy sajnálom! Jó példa arra, hogy mennyivel könnyebb dolga van egy külföldi, pályakezdő építésznek Magyarországon, mint bármelyik Kossuth-díjasnak itthon. A Müpa testvére két és félszeres négyzetméteráron épült, ez a nagyvonalúság nyilvánvalóan egy hatásosabb építészeti megoldást szülhetett. Minden házzal öt évet kell várjunk, míg beüzemelik és kiderül az építészeti megoldások működőképessége. 

Koncerttermet építeni összetett feladat, és azt hiszem, zenét hallgatni nem a Zene Házába járunk. Inkább egy kiváló rendezvényhelyszínnek mondanám. 

Ami az üveg vizuális előnye, az az akusztikai környezet óriási hátránya. Feloldhatatlan koncepcionális ellentmondás. Ugyanakkor ott van a Liszt által alapított régi Zeneakadémia autentikus térsora, vagy a Kodály Emlékmúzeum. Nem értem, hogy miért nem a hagyományainkon haladunk tovább. 

A Magyar Állami Népi Együttes bemutatója a 2. Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek alkalmából a Művészetek Palotájában, 2021. december 1-jén (Fotó: MTI/ Kovács Tamás)

Van kedvenc „gyermeke” az eddigi projektek közül?

– Nekem sok gyermekem van, és mindegyiket nagyon szeretem. Mindegyiknek más a karaktere, de azért minden építész életében eljön az a pillanat, amikor úgy érzi – képletesen –, hogy az országalma meg a jogar ott van a kezében. Ez nekem a Művészetek Palotája létrehozásáért folytatott küzdelem – azaz, hogy a Müpa egyáltalán létrejöhessen – és annak tervezési és kivitelezési folyamata volt.

Miért éppen a Müpa? 

– Nem akarok patetikus lenni, de amikor az embert 37 évesen megtalálja egy ilyen megbízás, egy pályázat megnyerésével, akkor azért jó tíz centiméterrel a talaj fölött jár. Egy ilyen grandiózus épület létrehozásához persze kellenek fantasztikus munkatársak, egy csodálatos műterem, ami a második otthonom. De kell a világ legjobb akusztikai szakembere, nyelveket kell tudni és éjjelente kutatni a szakmai kifejezéseket a szótárban. 

Énbennem annyi vágy és annyi szeretet volt, hogy ezt a koncerttermet, amire 100 éve vártunk, a hazámnak megalkothassam! 

Külön büszkeséggel tölt el, hogy a Müpában tartott komolyzenei előadásokon olyan hangulat van, amit egy prózai színházi előadás már nem tud produkálni. A nálunk megforduló világsztárok nemcsak a teremtől, de a magyar zenerajongó közönségtől is el vannak alélva. Kétségtelen: a koncerttermek a modern kor katedrálisai.

Zoboki Gábor, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész a ZDA– Zoboki Építésziroda székhelyén a budapesti Zugligeti úton, 2025. március 19-én (Fotó: Origo/Polyák Attila)

Az építész egy közösségnek tervez, de ott van az ördögi ego is: minden épület, még a középületek is személyes indíttatásúak? 

– Az építészek a műveltségük alapján indítják el a gondolatmenetüket, de viszonyítási pontként mindig ott vannak a nagy elődök. Amikor elkészültem a Müpával, Bak Imre, a huszadik század második felének egyik legnagyobb magyar festőművésze azt mondta nekem: 

»Gábor, tedd össze a két kezedet, hogy a második világháború óta senkinek nem volt lehetősége, hogy ekkora terekben gondolkodjon!«

Fontos, hogy az Ybl-féle Operába magunkat kihúzva, gyönyörű ruhában, szívdobogva lépjünk be, miközben arra gondolunk, hogy a világ legszebb operaházában vagyunk. Kell egy ilyen azilium (menedékhely – a szerk.), ahol a zenére érzékeny emberek fel tudnak töltődni, akiknek a kultúra a „kerozinjuk”.

Szerencsésnek tartja magát? Egyáltalán, hogyan definiálná a szerencsét?

– Az ember akkor van lelkileg egyensúlyban, amikor meg tudja teremteni a körülményeket a tiszta szeretettel való alkotáshoz. Szerencsés alkat vagyok, mert több munkában a szakmám és a szenvedélyem találkozik. Fiatal koromban nagyszerű emberekkel találkozhattam, így a személyiségem – függetlenül a hetvenes, nyolcvanas évek mostoha politikai viszonyaitól – jó irányba fejlődhetett. Az ELTE gyakorlóiskolájában, a Radnóti Gimnáziumban váltam emberré. Ez alatt az időszak alatt Erdélybe járhattam rendszeresen a Bartók Táncegyüttessel, Tímár Sándor vezetésével, valamint a Muzsikás és a Téka együttessel néptáncot gyűjteni. Seregi Laci bácsi összes próbáján és premierjén ott voltam az Operaház kakasülőjén, miközben Hollerung Gábor keze alatt évekig lehettem tagja az Akadémiai Kórustársaságnak, anyanyelvi szinten megtanulva a szakrális és világi oratóriumirodalmat.

Az első autóstopos nyugati zarándokutam a salzburgi és a bayreuthi zenei fesztiválokra vezetett. 

Jegyekhez nem juthattam, de Houdini módjára valahogy mindig bejutottam a színpadtér oldalsó karzataira. Egy mai fiatal hol kapja meg ezeket a lehetőségeket az élethez?