A korábbi évek kedvező, folyamatosan javuló statisztikája szakadt meg 2024-ben, és ez megegyezik az országos tendenciával - tájékoztatott Szabolcs-Szatmár-Bereg rendőrfőkapitánya, Farkas József.
Farkas József többek között arról beszélt, hogy a regisztrált bűncselekmények száma 7925-ről 9943-ra emelkedett az elmúlt évben. A kiemelt bűncselekmények közül 14 emberölést regisztráltak, és 596-ról 608-ra emelkedett a testi sértések száma.
Embercsempészés miatt 21 eljárást fejeztek be, több esetben olyan személyekkel szemben jártak el, akik ukrán hadköteles férfiak illegális belépését segítették Magyarországra. Garázdaság miatt kevesebb, lopás miatt azonban több eljárás indult, ahogy a lakásbetörések száma is nőtt, 389-ről 498-ra.
Az intenzív prevenciós kampány ellenére is a legdinamikusabb növekedést az online térben elkövetett csalások mutatják, egyetlen év alatt 559-ről 1337-re ugrott a szám
- emelte ki a dandártábornok és arra is felhívta a figyelmet, hogy ezeknek a bűncselekményeknek a felderítése nem egyszerű, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy az elkövetői kört felszámolják.
Arra is rámutatott, hogy egyetlen eltűnéses eset sem szabad kevéssé komolyan venni. Ezt két esettel támasztotta alá, amikor egy 12 éves kislány eltűnéséről értesítették a családtagok a rendőrséget, s néhány óra alatt megtalálták azt a 32 éves gávavencsellői férfit, aki a gyereket elkísérte orvoshoz, majd egy erdős területre csalta és meggyilkolta. S kiemelte a 17 éves rétközberencsi fiatalt ügyét, ebben ugyancsak eltűnés miatt indult nyomozás. A fiút egy 21 éves dombrádi férfi egy karóval brutálisan bántalmazott, majd magára hagyott.
"Sajnos egyetlen életet sem tudunk visszaadni, de a vármegyében minden emberölési ügyben elfogtuk az elkövetőt" – tette hozzá a dandártábornok.
A rablások száma 25-ről 45-re emelkedett, egyetlen eset kivételével az összes tettest elfogták.
Farkas József külön kitért a vasúti átjárós, a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetekre, valamint a kábítószerrel összefüggő bűncselekményekre.
2023-ban 3, 2024-ben már 12 baleset történt vasúti átjáróban. Az idén 5 hasonló baleset történt és egy ember életét vesztette.
A könnyű, a súlyos és a halálos balesetek száma sajnos minden kategóriában nőtt, tavaly 30 ember vesztette életét vármegyén útjain. Visszaélés kábítószerrel bűncselekmények száma megháromszorozódott, míg 2023-ban 10, 2024-ben már 30 ilyen esetet regisztráltak – mondta a vármegyei rendőrfőkapitány.
Dr. Helmeczy László kérdésére Farkas József megerősítette: április 30-án 10 év után lejár a főkapitányi megbízatása. A nyíregyházi születésű Szabó Csaba dandártábornok váltja őt, aki korábban 16 éven át szolgált a megyében és Tolna vármegye főkapitányaként tér vissza Szabolcsba.
Farkas József 1 évig a Miskolci Rendvédelmi Technikum helyettes vezetője lesz, ahol a jövő rendőreinek adja át 40 év szolgálati idő alatt szerzett tudását, tapasztalatát. Ezt követően, 2026. április 30-ától már valóban nyugdíjas lesz.
"A szívem egy darabja Szabolcsban marad" - mondta a rendőrfőkapitány.