Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huCsengersima és a magyar–román határátkelő között, jobbra egy kis tábla mutatja az utat: Nagygéc felé. Az egykor közel 700 fős település ma már szellemfalu. Az 1970-es pusztító árvíz után a lakók kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat, és a közeli Csengerben, valamint Csengersimán találtak új otthonra. A vályogházakat elmosta az áradat, a falunak ma már csak emlékei maradtak: a Nagygéci Nemzeti Emlékpark és a Megmaradás temploma őrzi a múltat.

Fotó: Mediaworks - Kákos Dávid
Az árvíz idején a víz betört a templomba is. A felújítást megelőzően a belső falakon jól látható volt, meddig ért a víz, ma pedig a külső falon térdmagasságban jelölik a szintet.
A kitelepített nagygéciek – bár akarata ellenére kellett elhagyniuk a falut – azóta sem mondtak le arról, hogy egyszer újra élet térhet vissza a településre.
1970. május 13-án, pontosan 55 éve, a Szamos vízszintje 10–50 centiméterrel meghaladta a gátak szintjét, miközben a romániai szakaszon több mint egy kilométer hosszan szakadt át a védmű. Az ár este 11 órakor érte el Nagygécet, és nemcsak az épületeket pusztította el, hanem az ottani életet is.

Fotó: Fortepan / Péterffy István
Az árvíz után az elnéptelenedett falura építési tilalmat rendeltek el, ezzel végleg megpecsételve Nagygéc sorsát – legalábbis fizikailag. Az emlékezés azonban tovább él.
A teljes cikkért kattintson a Szon.hu oldalra!
Árvíz Budapesten
Ahogy korábban is írtuk, szörnyű pusztítást okozott az évtized árvize tavaly ősszel Közép-Európában, míg Magyarország sikeresen védekezett.
A hatóságok folyamatosan dolgoztak az árvíz utáni károk felmérésén és a fertőtlenítésen, ez azért volt kifejezetten fontos, mert több településen baktériumokat, illetve szennyeződésre utaló algákat mutattak ki az ivóvízből.
A Főkert munkatársai is dolgoztak azon, hogy felmérjék a fák és talaj állapotát.