Lánczi Tamás az Origónak: Az átláthatósági törvény nem érinti a sajtószabadság és a szólásszabadság kérdését

Minden állam féltve őrzi a szuverenitását, aki pedig ezt a törvényt támadja, az az átláthatóság és a magyar szuverenitás ellen van – jelentette ki Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke az átláthatósági törvénytervezet benyújtása kapcsán az Origónak adott interjúban.

Mi indokolta az átláthatósági törvénytervezet benyújtását? Milyen konkrét, kirívó esetek miatt van rá szükség?

– A kilencvenes évek elején egy szuverenitásvédelmi szürkezóna alakult ki hazánkban: kiépült a politikai manipulációval foglalkozó, külföldről finanszírozott hálózat, civileket megillető szabadságjogokkal és a sajtószabadság adta lehetőségekkel, de egyértelműen politikai tevékenységet folytat. 

Hadd említsek egy konkrét, közelmúltbeli esetet. 2022-ben a baloldali ellenzéki pártok lényegében kijátszották, megkerülték a magyar törvényeket, amikor különböző álcivil szervezeteket hoztak létre azért, hogy oda csatornázzák be a döntően a USAID-tól származó amerikai közpénzeket, amit később saját választási kampányukra használhatnak fel. De mondhatnám az ukrán szolgálatok által folytatott dezinformációs kampányban való részvételt is.

A USAID-en keresztül is okoztak károkat a hazai médiaegyensúlyban?

– Egy olyan washingtoni központú szervezetről beszélünk, amelynek 

éves költségvetése legalább négy európai uniós ország GDP-jét előzi meg, dolgozóinak létszáma pedig egy magyar kisváros lakosságával vetekszik.

A USAID egy átláthatatlan finanszírozási rendszeren keresztül évi több millió dollárt juttat el magyarországi nyomásgyakorló szervezetekhez.
Hogyan lépett fel ez ellen a Szuverenitásvédelmi Hivatal?

– A Szuverenitásvédelmi Hivatal a létrehozása óta eltelt egy év alatt sikeresen feltárta a nemzetközi nyomásgyakorló hálózat működési modelljét, és rámutatott arra, hogy amerikai – a Demokrata Párthoz kötődő csatornákból érkező –, valamint európai uniós pénzekből indítottak dezinformációs kampányokat, befolyásolták a közbeszédet és igyekeztek nyomás alá helyezni a döntéshozókat. Felfedtük azt is, hogy ezekhez a szervezetekhez legkevesebb 23 milliárd forint amerikai és európai közpénz érkezett az elmúlt években. 

Mindez súlyos szuverenitási kockázatot hordoz magában, ráadásul a magyar emberek nem is láthatnak tisztán ebben a kérdésben, hiszen a hálózathoz tartozó nyomásgyakorló szervezetek átláthatatlan struktúrában működnek, 

a valós tevékenységüket igyekeznek a társadalom számára elfogadhatónak tűnő közügyek mögé rejteni. 

Milyen módszerekkel próbálnak külföldi szereplők politikai befolyást gyakorolni Magyarországon?

– Többek között azzal, hogy dezinformációt terjesztenek, álhíreket gyártanak és manipulálják a magyar közvéleményt. Nem kérdés, hogy ezt azért teszik, mert szűkíteni akarják Magyarország mozgásterét. Jó példa erre a háborúpárti narratíva erőltetése, a migráció- és LMBTQ-párti propaganda, valamint az utóbbi hetek fejleményeként 

a Magyarország ellen Ukrajnából indított összehangolt nemzetközi dezinformációs kampány, amelyben a hazai nyomásgyakorló médiumok is részt vettek. 

Ezek a sajtótermékek hatalmas összegeket kapnak külföldről, részint külföldi tulajdonban vannak. Pénzügyi forrásaik és megbízóik kiléte egyelőre még feltárásra vár, ugyanis a politikai nyomásgyakorló szervezetek nem hajlandók kiadni, hogy egészen pontosan kik, mekkora összegekkel és milyen ellenszolgáltatásokért cserébe támogatják őket. A múlt héten benyújtott törvényjavaslat ebben nyújthat segítséget, amennyiben az Országgyűlés elfogadja. 

Hány szervezetet, illetve sajtóorgánumot érint majd a törvény a hatályba lépését követően?

– Az Országgyűlés előtt lévő javaslat három körülményt határoz meg: az első a külföldi finanszírozás, a második a közéleti tevékenység, a harmadik pedig, hogy az adott szervezet tevékenysége veszélyes a magyar szuverenitásra. Ha ez a három körülmény egyszerre fennáll, akkor kerülhet rá a törvényjavaslat szerint egy szervezet a jegyzékre.

Az ellenzéki sajtó politikai boszorkányüldözésről beszél. Miért viseli meg ennyire a törvényjavaslat a baloldali médiumokat, amelyek eddig azt állították, hogy mikroadományokból működnek?

– A törvényjavaslat nem érinti a sajtószabadság és a szólásszabadság kérdését. Az államnak a jövőben sem lesz beleszólása abba, hogy ki milyen véleményt fogalmaz meg. 

Amit csinálnak, az egy önleleplezés, korábban ezek a sajtótermékek azt kommunikálták, hogy magyar emberek mikroadományaiból élnek, ehhez képest most azt állítják, hogy ellehetetlenülnek. 

Léteznek-e hasonló jogi eszközök más országokban a külföldi befolyás elleni fellépésre? A magyar szabályozás miben egyedi ezekhez képest?

– Rendszerint az amerikai FARA törvényt (a külföldi ügynökök nyilvántartásáról szóló, az amerikai Kongresszus által 1938-ban elfogadott törvény; angolul rövidítve FARA – a szerk.) szokás megemlíteni a törvényjavaslat kapcsán, nem is indokolatlanul. 

Szellemiségét tekintve valóban az amerikai szabályozás áll hozzá a legközelebb. Vannak ugyanakkor eltérések is, vagy úgy is lehet fogalmazni, hogy a FARA több tekintetben szigorúbb, mint a magyar tervezet. 

Az elmúlt években számos más ország fogalmazott meg szuverenitásvédelmi törvényeket: Szlovákia, Izrael, Franciaország, vagy éppen India szintén nagy hangsúlyt fektetnek saját szuverenitásuk védelmére, de a miénktől némileg eltérő eszközökkel. 

Minden állam féltve őrzi a szuverenitását, aki pedig ezt a törvényt támadja, az az átláthatóság és a magyar szuverenitás ellen van.