„Én adtam életet a kisfiunknak, de a férjem mentette meg”

Vágólapra másolva!
Öt évvel ezelőtt Tímea és Zoltán élete egy pillanat alatt megváltozott. Kisfiuk, Olivér mindössze 15 hónapos volt, amikor hirtelen besárgult. A diagnózis lesújtó volt: egy ritka genetikai májbetegség, a PFIC2 áll a háttérben.
Vágólapra másolva!

Tímea és Zoltán is a betegség hordozói, így Olivér örökölte azt – szerencsére csak a májában okozott problémát. Az egyetlen esélye az életben maradásra egy májátültetés volt. 

Olivér és édesapja, Zoltán
Olivér és édesapja, Zoltán

A világjárvány legsötétebb időszakában, 2020 tavaszán, miközben mások karanténban ültek, Tímeáék Hamburg felé vették az irányt – hogy megmentsék kisfiuk életét.

Az egész olyan volt, mint egy kaland, csak épp a tét hatalmas volt Az út előtt borzasztóan féltem, nagyon ki voltam borulva. De amikor kiértünk, tudtam, itt nincs más út. Csinálni kell. Ott már csak az számított, hogy megmentsük a fiunkat” – meséli Tímea lapunknak. 

A műtétre Zoltán, Olivér édesapja vállalkozott: saját májának egy részét adományozta kisfiának. 

Én adtam életet a kisfiunknak, és a férjem megmentette azt. Hálás vagyok a férjemnek, Zoltánnak. Szerencsére a mája már szinte teljesen visszanőtt, az orvosok is azt mondták az ultrahangon, hogy csodálatosan regenerálódik

 – emlegeti Tímea nagy szeretettel férje nevét.

Zoltán ma már büszkén tekint vissza arra a nehéz időszakra.  Tímea elmondása szerint Zoltán félt, de apaként nem volt kérdés. Tudta, mit kell tennie. Szakácsként nap mint nap ad másoknak – de ez volt az igazi ajándék Zoltántól Olivérnek.

Olivér élete

Olivér ma már hatéves, egészséges, életvidám kisfiú. Szülei szerint hatalmas szíve van – és még nagyobb tervei. 

Tímea, Zoltán, Olivér és Vice
Tímea, Zoltán, Olivér és Vice

„Régen orvos akart lenni – talán mert annyit volt kórházban – de kiderült, hogy nem bírja a vért. Mostanában rendőr szeretne lenni. De bármivé válhat, amit csak szeretne. Mert van jövője” – nevet Tímea.

A PFIC2 nevű genetikai betegség különösen ritka, az esély, hogy két hordozó találkozik, szinte nulla. „Úgy tűnik mi mégis megtaláltuk egymást a sok millió ember között Zoltánnal Abból a fájdalomból, amit átéltünk, ma már erő, szeretet és élet lett, Olivér és Vice” – meséli Tímea.

Olivér igazi csibész. Volt, hogy jobban sírt az apukája után, mint az anyukája. „Mindig is különleges kapcsolat volt köztük. Ez a műtét csak még szorosabbra fűzte őket.”

Tímeáék története a félelemből indult azonban a szeretetben teljesedett ki. Olivér pedig egy olyan kisfiú, aki ma nemcsak, hogy él – hanem álmodik is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!