Hogyan értelmezhető a Momentum végjátékában Orosz Anna lemondása? Érdeklődés hiányában végleg és teljesen megszűnik a párt?
A Momentumból sorra lépnek ki a vezető politikusaik, vagy azt jelentik be, hogy 2026 után abbahagyják a politizálást. Ez annak a következménye, hogy azok a külföldi támogatók és finanszírozók, akik korábban a Momentum és a baloldali összefogás mögött álltak, most éppen a Tiszában látják a reményt.
Békés Márton már 2021-ben — amikor az akkori ellenzék összeállt — tökéletesen leírta, hogy lényegében egy nemzetközi párt jött létre a magyar kormánnyal szemben. Ez nem ismeretlen a hazai történelemből, hiszen ez immár száz éve jól ismert mintázat: a magyarországi progresszív erők (radikális liberálisok és a velük szövetkező baloldaliak) 1918 óta külföldi érdekeket kiszolgáló, kívülről irányított, egységes csoportot képeznek. A 20. század során több alkalommal is koalícióra léptek egymással, hogy keleti vagy éppen nyugati irányból várva az utasításokat, a nemzeti érdeket alárendeljék a mintául választott égtáj akaratának, amelyet a mindenkori „haladás” aktuális hordozójának véltek - fogalmazott Békés Márton akkor.
2022-ben ugyanakkor csúfos vereséget szenvedtek, hiába fektettek beléjük több milliárd forintot a külföldi finanszírozók. Magyar Péter megjelenésével most egy új reménységre találtak, így most a teljes propagandasajtójuk és a nemzetközi hálózatuk mögé állt be. Azok, akik korábban a Momentumot, majd a közös ellenzéki listát támogatták, ma Magyar Pétert istenítik.
És hogy mit ad cserébe Magyar Péter? Behódol minden elvárásnak, támogatja a genderpropagandát, a háborút, Ukrajna uniós tagságát, és természetesen a migrációt is.
Beáll a sorba, támogat mindent, amit Brüsszelből diktálnak neki. Természetesen ezt nem vallja be nyíltan, de a tettek önmagukért beszélnek, az Európai Néppárt tagjaként világosan a globalista tömbbe tagozódtak be. A momentumosok tehát mennek, de a helyükre olyan tiszások kerültek, akik még náluk is durvábban szembemennek a magyar nemzeti érdekekkel, elég csak Kollár Kingára gondolni, aki olyan durva kijelentést engedett meg magának, amit még Donáth Annától vagy Cseh Katalintól sem hallhattunk akkor, amikor EP-képviselők voltak.
Az ukrán elnök a Tisza Pártra hivatkozva azt állítja, hogy a magyarok támogatják Ukrajna uniós tagságát. Magyar Péter meddig csinálhat úgy mintha Zelenszkij elnök nem is leplezte volna le azt, hogy a Tisza Párt a magyar érdekekkel szemben Ukrajnát támogatja?
Korábban nem sejtettük, hogy miért tette rá a pártszavazására Magyar Péter Ukrajna EU-tagságának a kérdését, de ma már teljesen egyértelmű. Az volt a célja, hogy Brüsszelnek és Zelenszkijnek is adjon a kezébe egy bizonyítékot arra, hogy a magyarok támogatják Ukrajna uniós tagságát. Ezt most a gyakorlatban is láttuk megvalósulni: Zelenszkij már erre hivatkozva terjeszti mindezt a nemzetközi sajtóban.
Ez az eset is rávilágít, milyen nagy tétje van a most indult Voks 2025-nek, ami nemcsak uniós szinten, hanem belpolitikai szinten is megmutatja, hogy mit is gondolnak valójában a magyarok Ukrajna uniós tagságáról.
Azon pedig, hogy a Tisza nem a magyarok érdekét képviseli, Kollár Kinga kijelentése után nem lehet meglepődni. Nyíltan bevallották, hogy ők abból akarnak politikai hasznot húzni, hogy a magyaroknak ártanak. Nekik nem a magyar emberek a fontosak, hanem a hatalom, ehhez a választók számukra csak eszközök.
Orbán Viktor a Parlamentben azt mondta: Zelenszkij átlépett egy határt: megállapodott Brüsszellel a gyorsított uniós csatlakozásról és nyíltan ukránbarát kormányt akar Magyarországon. Az meddig tolerálható, hogy az ukrán elnök, Zelenszkij és brüsszeli szövetségesei egyre nyíltabban beavatkoznak a magyar belpolitikába, közéletbe Ukrajna gyorsított EU-tagságának az elfogadtatása érdekében?
Már a 2022-es választásnál is látszott, hogy Brüsszel és Zelenszkij is egy ukránbarát kormányt szeretne Magyarországon, de ezt most teljesen egyértelművé tették. Lényegében megfenyegette a magyar miniszterelnököt és a Tisza Párt szavazására hivatkozva valóságot állított. Orbán Viktor jelezte a Parlamentben, hogy eddig kerülte a direkt vitát az ukrán elnökkel, de most már kénytelen volt keményen reagálni Zelenszkij állításaira.
A 2026-os választás egyre világosabban arról szól majd, hogy Magyarországon egy Brüsszel akaratát végrehajtó, ukránbarát kormány kerül-e hatalomra vagy a magyar érdekeket képviselő szuverenista kormány.