Egész napos kormányülés volt szerdán, a mai Kormányinfón Gulyás Gergely ismertette a döntéseket. A miniszter elmondta, hogy kiemelten foglalkoztak Ukrajnával, erre külön apropót szolgáltatott Ursula von der Leyen szerdai beszéde. Az unióban rossz irányú folyamatok zajlanak, az Európai Néppárt, amelynek tagja Ursula von der Leyen, az elnöke Manfred Weber, és tagja a Tisza Párt, eldöntötték, hogy Ukrajnát felvetetik az unióba.
Mint mondta, a bizottság elnöke, von der Leyen arról foglalt állást, hogy minden tárgyalási fejezetet meg kell nyitni Ukrajnával. A bizottság javaslatot tett az orosz kőolaj és gáz importjának teljes megszüntetésére.
Arról is tárgyalt a kormány, hogy ez mit jelentene Magyarország számára. Gulyás Gergely szerint ez azt jelentené, hogy
Mint mondta, az EB Ukrajna csatlakozásának árát Közép-Európával fizettetné meg, ami a rezsivédelem ellehetetlenítését jelentené, ami ellen a magyar kormány mindent meg fog tenni. Magyarország szövetségeseket keres az EU-ban, vannak is ilyenek, és az amerikai elnökválasztás óta az ellentétes irányba megy a világ, pedig békét kéne teremteni – mondta. A kérdés szerinte, hogy Európa feladja-e azt az álláspontját, hogy
minden ország önállóan dönthet az energiabeszerzés szempontjából.
Mindent meg fogunk tenni, hogy ez ne fordulhasson elő, és biztatunk mindenkit, hogy foglaljon állás Ukrajna csatlakozásáról. A bizottság döntése árt hazánknak és Közép-Európának – tette hozzá.
Jelezte, a gazdaság helyzetével is foglalkozott a kormány, az inflációval és az árrés szabályozással. Ez bevált, az indokolatlan áremelések elfogadhatatlanok, amit nem fogunk megengedni, és a jelenlegi gazdasági környezetben nem fogadható el a kereskedőláncok profitéhsége – hangsúlyozta.
Ezzel a háztartási cikkekre, 30 kategóriában, több mint 1000 termékre 15 százalékos árrést vezetnek be, ami csökkenti az inflációt.
A 2026-os költségvetés tervezetéről elmondta, az azon alapul, hogy nem Ukrajnára, hanem a magyar családokra fordítják a forrásokat, 4800 milliárd forintot, amihez jön a rezsicsökkentés.
Ezután Gulyás Gergely kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy a Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy háborúpárti álláspontot képviselt korábban, amikor még vezérkari főnök volt. Mint mondta, kötött mandátummal vett részt a NATO-s üléseken, az ott elhangzott szavaival nem képviselte a kormány álláspontját, a sajtó hírei megfelelnek a valóságnak miszerint „Slava Ukrajini!” felkiáltással köszönt.
Túllépett a korlátain, az általa készített jelentésekben pedig úgy tett, mintha ez meg sem történt volna. Erről a nemzetbiztonsági bizottságot már tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium
– mondta.
Az árrésstopról az Origónak elmondta azt is, a mostani árrés nagyon különböző, ez lehet 30 százalék átlagosan. Azzal számolunk, hogy 10 százalék feletti árcsökkentéssel járhat, ez egy hónap után látható majd pontosan – mondta. Jelezte, a kormány még nem döntött arról, meddig tartja fenn a szabályozást.
A Kollár Kinga elleni, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója által kezdeményezett bizalmatlansági indítványról azt mondta, semmilyen közbizalom nincs olyan politikussal szemben, aki saját hazája egészségügyi rendszere ellen beszél, és azt szorgalmazza, hogy a magyar tanárok ne kapjanak fizetést. Egy ilyen politikusnak nincs helye a közéletben – mondta.
A miniszter kapott egy kérdést a nemzetközi háborús helyzetre is. A tárcavezető leszögezte: mindenhol ahol van lehetőség, ott a békére kell törekedni, de minket elsősorban az orosz-ukrán háború érint és a kormány reméli hogy az amerikai adminisztráció hamarosan eléri a békét.
A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételről azt mondta, mindannyian érezzük, hogy ez egy lepkefing.
A honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy a katonáknak meg kell védeni az országot, ami háborús helyzetben érthető. Nevetséges az egész
– mondta. Hozzátette, a magyar kormány mindent megtett a békéért, de a katonáknak háborúra kell készülni. A különbség az, hogy a korábbi vezérkari főnök Ukrajnát akarja megvédeni, a magyar kormány és a katonaság pedig Magyarországot. A háború még messze nem robbant ki, amikor Orbán Viktor haderőfejlesztésről beszélt – emlékeztetett.
Kérdésre elárulta Gulyás Gergely azt is, a frakció hamarosan bejelentheti az alkotmánybíró-jelölteket. Ezután kérdésre ismét kitért a Magyar Péter által kiszivárogtatott hangfelvételre is. Megismételte: egy ütőképes haderő kell, erről beszélt a honvédelmi miniszter. Megkérdezték tőle azt is, Polt Pétert alkalmasnak tartja-e az Alkotmánybíróság elnökének.
Kiváló jogász, szakterületén az egyik legkiválóbbnak, bármilyen közjogi tisztségre alkalmasnak tartom. Ha ő lesz a jelölt, a legjobb lelkiismerettel támogatom őt
– mondta.
Magyar Péter korábbi nyilatkozatáról, miszerint meg fogják akadályozni az indulását, Gulyás Gergely azt mondta, Magyarország demokratikus ország, itt olyan helyzet nem állhat elő, mint Romániában, vagy Németországban.
Aki akar indulni a választáson, az indul
– tette hozzá. A nyugdíjasoknak tervezett áfa visszatérítés kapcsán a tárca vezetője közölte, nincs végleges döntés a technikai részletekről, de idősügyi szervezetekkel is konzultálnak, hogy minél egyszerűbb legyen a rendszer, ezt a kormány vizsgálja. Cél, hogy egyszerű és jól működő legyen. Hozzátette, arról sem született döntés, mekkora összeget jelenthet a segítség a nyugdíjasoknak.
Arra a felvetésre, hogy Magyarország kilépne az unióból, közölte, nem akarunk kilépni az unióból, hanem a Patriótákkal erősítené meg azt a kormány. A miniszter azt mondta, jelenleg az unió érdekeit Ukrajna érdekei mögé helyezik, amint változtatni kell.
Sosem volt szó arról, hogy Magyarország kilépne, csak egy jobban működő uniót akarunk
– mondta.
Rákérdeztek arra az önellentmondásra is, miszerint Magyar Péter nyílt levelet küldött Manfred Webernek, hogy nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, viszont a Tisza Párt álnépszavazásán a többség támogatja a csatlakozást. Szerinte Magyar Péter szavainak túl nagy jelentőséget tulajdonítani nem kell, nincs jelentősége annak amit mond. Egy gondolat erejéig kitértek ezután az árréstopra is, amelynek kapcsán Gulyás Gergely leszögezte: az ingatlanpiacra nem fog vonatkozni.
Ursula von der Leyen kijelentéseire reagálva azt mondta, a humanitárius támogatásban hazánk élen jár, de az elnök asszony szerint Ukrajnát azonnal fel kell venni, ami Európa egésze számára káros, ennek a régiónak pedig halálos. – És ha még energetikai szankciók is társulnak ehhez, az ezermilliárdos kiadást jelenthet – hangsúlyozta.
A ragadós száj- és körömfájásról elmondta, a járvány jelenleg stagnál, nem terjed tovább, a kártalanítás pedig elindult. Ha továbbra sem lesz fertőzés, egy hónap alatt helyreállhat minden. Beszélt arról is, hogy ami Magyarországon a kommunista retorikával felszabadulás volt, de egy újabb brutális gyilkos diktatúra kezdete volt, ezért a május 9-i moszkvai ünnepségen a magyar kormány nem képviselteti magát.
A miniszter ezután kitért a román elnökválasztásra is, leszögezte: bármilyen megválasztott román elnökkel a jövőbeni együttműködés alapja, hogy az ottani nemzetiségi jogokat ne korlátozzák.
De a kampányban nem foglal állást a magyar kormány, mert nem román belpolitikai szereplő.
Ismét kitérve az árrésstopra elmondta, augusztusig vagy 90 napig lesz érvényben, és meghosszabbítható.
Jelenleg május 19-től augusztus 31-ig tervezi a kormány az árrés csökkentését a nem élelmiszeripari termékekre.
Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy számtalan érintett állam az unióból, akik nem támogatják von der Leyen javaslatát, tehát vannak szövetségesek, amivel egy blokkoló kisebbség kialakulhat.
A román elnökválasztásról azt mondta, egyértelmű, hogy mi fog történni, egy embernek pedig múltja is van, de Magyarország határozottan azt az álláspontot képviseli, hogy megvárja, ki lesz az elnök, de abból nem fog engedni, hogy az ottani magyarság helyzete ne sérüljön, ebben pedig az RMDSZ fontos szereplő.
Arra kérdésre, hogy mennyire tartják reálisnak a minimálbér és garantált bérminimum újratárgyalását, azt mondta,
az éves GDP-vel érdemes a júliust megvárni, a minimálbér megállapodást pedig tiszteletben tartják, ha azt valaki szeretné újratárgyalni azt, a kormány nyitott.
A kárpátaljai magyar kisebbség kapcsán elmondta, a nemzetiségi jogok betartása vörös vonal, ami nem volt rózsás korábban sem, de Ukrajna a minimális szintet sem állította helyre. – Az ukrán uniós csatlakozással az a bajunk, hogy ha egy érdem alapú csatlakozási folyamat van, akkor Ukrajna a következő évtized közepéig nem lesz az unió tagja. De a bizottság elnöke még ebben az évben minden tárgyalási részt meg akar nyitni, miközben más országokat évtizedek óta várat – mondta.
Arra a felvetésre, hogy Zelenszkij a Tisza felmérése azt mondta 70 százalék támogatja Ukrajna uniós csatlakozását a párt által kommunikált 58 százalékkal szemben, Gulyás Gergely azt mondta, matematikailag megfejthetetlen, amit az ukrán elnök mondott, de tény, Magyar Péterék támogatnák Ukrajna csatlakozását.
Manfred Weber kijelentésére, miszerint 26 ország áll 1 országgal szemben, azt mondta, az uniós szerződés értelmében egyhangúságra van szükség.
Manfred Weber lehet, hogy van akinek diktálhat, és a Tisza gazdájaként megmondhatja, mit akar, de a magyar kormánynak nem felettese, nem főnöke.
Ruszin-Szendi Romulusz fellépéséről elmondta, azért is tájékoztatta a nemzetbiztonsági bizottságot a Honvédelmi Minisztérium, mert relevanciája van a történteknek, az első vizsgálatot el kell végezni, aztán kiderül, milyen folytatása lesz. Hozzátette, a volt vezérkari főnök tevékenysége szégyenteljes, „ezért mi eltávolítottuk, a Tisza pedig felvette.”