Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére

Vágólapra másolva!
Továbbra is önállóan indulna a 2026-os parlamenti választáson a Demokratikus Koalíció. Kiderült az is, hogy ki kerül Gyurcsány Ferenc helyére.
Vágólapra másolva!

A DK mind a 106 egyéni körzetben jelöltet állít, mi vagyunk az egyedüli baloldali párt, amelyiknek esélye van bejutni az országgyűlésbe - mondta Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke pénteken. Szerinte szánalmas a DK-t temetni. A DK politikájának a jövőjéről Dobrev beszél vasárnap. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc csütörtökön hagyta el a magyar politikát. 

Gyurcsány
Gyurcsány helyére Rónai Sándor szélsőbaloldali provokátor kerül

Rövidtávon új elnököt kell választani, ez egy 5 napos online szavazás lesz, május 28-án kezdőik és június 1-én ér véget. Dobrev a 2026-os választás után magyar parlamenti képviselőként folytatja, pártelnökként ideje nagy részét itthon tölti majd (ő az egyik EP-képviselő) - tette hozzá. 

Rónai Sándor alelnök ül be a parlamentbe Gyurcsány helyett. 

Politikai értelemben Dobrev vezeti majd a frakció munkáját, közjogi értelemben Sebián-Petrovszki László lesz, aki már csütörtökön be is állt.

Óriási botrányt okozott Gyurcsány provokátora

Mint arról az Origo korábban beszámolt, elképesztő botrányt okozott Gyurcsány egyik embere Varju László ítélethirdetésén. Rónai Sándor pedofíliával vádolta Császár Attilát, az M1 riporterét, majd lehülyézte, később pedig megpróbálta mindezt letagadni.  Fél órán belül két botrányt is okozott a gyurcsányista Rónai Sándor. A politikus elsőként burkoltan pedofíliával vádolta meg az M1 riporterét, Császár Attilát. Arról faggatta az újságírót, hogy szokott-e gyerekek nadrágjában turkálni. 

A riporter azonnal kikérte magának és azt követelte, hogy a politikus vonja vissza szavait.

 Ezt Rónai Sándor többszöri felszólítás után sem tette meg. 

Alig fél óra múlva pedig újra provokálni kezdte az újságírót.

A DK-s politikus azt hitte, titokban maradhat a dolog, mert a legtöbb kamera nem rá szegeződött. Csakhogy a Magyar Nemzet operatőre, Fazekas Máté rögzítette, amint egymás után többször is halkan azt kérdezi Császár Attilától, 

Hülye vagy?

Mivel a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője úgy gondolhatta, hogy senki nem rögzítette a felvételt, magyarázkodásba kezdett.

Megpróbálta letagadni a letagadhatatlant.

Korrupció felsőfokon

Rónai Sándor, Gyurcsány egyik legjobb tanítványa korábban azzal került a hírekbe, hogy a korrupcióval vádolt Eva Kaili bizalmi embere, amit az is bizonyít, hogy Kaili egy szűk körű rendezvényre is meghívta Rónait, amin mindössze 13 EP-képviselő vehetett részt. 

Rónai Sándor hencegve számolt be a találkozóról a Facebookon, szerinte nagyon jó hangulatú találkozón vett részt, és azt bizonygatta, hogy ő bizony igenis szokott egyeztetni a brüsszeli biztosokkal.

Rónai Sándornak nem ez volt az egyetlen részvétele a Kaili vezette csoportban, más alkalommal ő maga is előadásokat tartott a brüsszeli csoport nevében 2020 júliusában.

Rendőrök vezették el

Rónai Sándor volt az is, akit 2022 októberben, a müncheni repülőtéren rendőrök vezettek el. Mindennek a Magyar Nemzet egyik olvasója volt szem- és fültanúja, aki fotót is készített az esetről. Elmondása szerint egyszer csak hangos szóváltásra lett figyelmes és ekkor vette észre, hogy Rónai a reptéri személyzet tagjaival veszekszik.

Az olvasó bár messzebb állt a vitatkozó felektől, a hangos szóváltásból azt szűrte le, hogy Rónainak nem jutott hely a Brüsszelbe tartó járaton.

A magából kikelt Gyurcsány-párti politikust végül két rendőrnek kellett közrefogva elvezetnie. Rónai Sándor később közösségi oldalán, hosszasan magyarázta a történteket. Állítása szerint ennek az volt a lényege, hogy nem engedték átszállni egy olyan Brüsszelbe tartó járatra, ami nemcsak rá, hanem másokra is várakozott.

Fontos leszögeznem ennél a pontnál, hogy én kértem a rendőrök értesítését [...], akik egyébként a kérésemnek megfelelően kísértek el a Service Centerhez, ahol aztán megköszöntem a segítségüket, és elköszöntünk egymástól

– magyarázkodott Rónai.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!