Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Magyar Nemzet emlékeztetett, a videón Magyar Péter maga beszélt arról, hogy Tseber Roland szervezte meg a tavaly júliusi útját Kijevbe, melyből a lap arra a következtetésre jutott, hogy az ukrán-magyar állampolgárságú férfi a politikai összeköttetései révén juttathatta el a Tisza Párt vezérét az ukrán fővárosba a szokásosnál sokkal rövidebb idő alatt.

Fotó: Mandiner
Mindemellett a videóból az is látszik, hogy az ukrán Katonai Közigazgatás magas rangú tisztje – aki emellett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pártjának képviselője is a Kárpátaljai Megyei Tanácsban – mindvégig Magyar mellett maradt, és segítette őt bejutni különböző intézményekbe is.
A felvétel itt tekinthető meg.
A Magyar Nemzet idézte Horváth József biztonságpolitikai szakértő álláspontját is az üggyel kapcsolatban:
az elmúlt évtizedben az ukránok a magyar közéletet úgynevezett befolyásoló ügynökök segítségével igyekeztek behálózni, ennek során felhasználják az ellenzéki politikusokat is, akik révén az ukrán érdekeket érvényesítik a magyar politikai életben.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Ripost információi szerint Magyar Péter ukrajnai utazását az ukrán titkosszolgálat szervezte meg. Tseber már tavaly nyáron felvehette vele a személyes kapcsolatot, majd szorosan követte és részt vett az országjáró autós turnékon is. Mindez azt bizonyítja, hogy a legszorosabb együttműködést alakították ki – írja a lap. Emellett az ukrajnai férfi Facebook-bejegyzéseiben többször hangsúlyozta, hogy Magyar Péter erősen elkötelezett Ukrajna politikája és uniós tagsága mellett.
Magyar Péter látogatását az ukrán titkosszolgálat szervezhette meg