Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A kormányfő minden bizonnyal a háborúról is beszél majd.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül16 bejegyzés

Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió, Jó reggelt, Magyarország! – című műsorának nyilatkozik.  

 

07:59
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Vége a rádióinterjúnak

Vége ért a kormányfői rádióinterjú. 

07:59
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Így bővíti a kormány az árrésstopot!

Orbán Viktor kormányfő arról is beszélt, hogy egy óriási háborús inflációs sokk érte Magyarországot a mögöttünk hagyott években. Próbáljuk visszarángatni az árakat a földre, mert több területen elfogadhatatlan az árak emelkedése. Éppen ezért be kell avatkozni az árrendszerbe – tette hozzá. Európában a legtöbb országban be kellett avatkozni, de nagyon nehéz jól beavatkozni – mondta.

Végül a kormány az árrésszabályozás mellett döntött.  

Így sikerült az árak területén korrigálni, az élelmiszerek terén az árak megváltoztak – mondta a kormányfő. 

Mindezek mellett a háztartási cikkek árai is elszabadultak, és ezen a területen a kereskedők árrése nem lehet több, mint 15 százalék, ez is komoly mozgásokat indít majd el. 

 

07:54
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: 2026-ban kifizetjük a fegyverpénzt

Orbán Viktor szerint a 2026-os költségvetés tartható. A politikai vita arról szól, hogy ukránbarát, vagy magyarbarát kormány lesz 2026 után – tette hozzá. 2026-ban kifizetjük a fegyverpénzt, ami hathavi fizetés, folytatódik a tanári béremelés politikája, 150 gyárat fogunk indítani – tette hozzá. 

07:52
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Ukránpártiságot képviselt a volt vezérkari főnök

Orbán Viktor a honvédelmi miniszterről kiszivárgott felvételről at mondta, hogy az a kormány hivatalos álláspontja. A honvédség nem egy üdvhadsereg – tette hozzá. 

A Magyar Honvédség arra való, hogy megvédjék a hazát, nekünk olyan hadsereg kell, amely képes harcolni a függetlenségért.

A békéhez erő kell – tette hozzá. Ami jobban zavar, az a volt vezérkari főnök szereplése ebben a kutyakomédiában – mondta Orbán Viktor. Korábban elbocsátottam a vezérkari főnöket, és nem adtam részletes magyarázatot erre. Tegnap olyan adatok kerültek nyilvánosságra, amelyek megmutatják a valóságot. A hadsereg vezetését úgy fogta fel, hogy a magyar érdeket az ukránpártiságon keresztül lehet képviselni. 

A mi politikai döntésünk, hogy Ukrajna támogatása ebben a háborúban és az uniós csatlakozás tekintetében ellentétes a magyar érdekekkel.

Semmilyen nyomást nem fogadok el, amely abba az irányba terelné a hazai folyamatokat, hogy ukránbarát vonalat vigyen. A kormányfő azt hitte, a volt vezérkari főnök el fog bujdosni a zsírleszívása után, de ehelyett beállt a nemzeti erőkkel szembeni táborba – mondta. 

07:47
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Élet-halál harcot vív a DK a Tiszával

Élet-halál harcot vív a DK a Tiszával – mondta Orbán Viktor. Nyilván a DK-sok Gyurcsány távozásában bíznak, hogy megerősödnek. A politikába a válást nem szabad beemelni, és együttérez a volt kormányfővel a válás kapcsán, mert ez egy nagyon nehéz helyzet – mondta. 

07:46
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor ezt mondta az Európai Néppártról

Orbán Viktor kormányfő arról is beszélt, hogy a Tisza Párt vezetője korábban azt mondta, nem él a mentelmi jogával, míg most amögé bújik. Éppen ezért nehéz komolyan venni a véleményét – tette hozzá. Én belülről ismerem az EPP-t, mert ott nincs mese. 

Migráció ügyében ránk akarták kényszeríteni a német álláspontot, ezért távoztunk. 

Az EPP be is jelentette, hogy ők kormányváltást akarnak, és olyan kormányt akarnak, amely Brüsszel politikáját be fogja tartani, tehát támogatni kell a háborút, genderügyben el kell fogadnia a főáramú álláspontot, és fel kell venni Ukrajnát. 

07:44
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

A Tisza és a DK azt támogatja, hogy a családok kétszer annyit fizessenek az energiáért

Magyarország ebben a nehéz helyzetben is megőrizte, hogy a hazai rezsiköltségek továbbra is a legalacsonyabbak Európában – mondta Orbán Viktor. Ha az energia árát megemelik, mert az orosz energiahordozók kitiltása ezt jelentené, akkor Magyarországnak a vásárolt energiáért körülbelül 800 milliárd forinttal kell többet fizetnie – tette hozzá. A rezsicsökkentés ma ennyibe kerül, itt egy pillanatok alatt a családok kétszer annyit fognak fizetni, mint korábban. Ez támogatja a DK és a Tisza Párt is – mondta a kormányfő. 

Itt a Mi Hazánkra és a Fideszre lehet számítani, mert mi az európai ellenzékhez tartozunk. 

Harcolni kell Brüsszelben ez ellen a döntés ellen – mondta. van egy terv, hogy kijátsszák az egyhangúságra épülő döntést. 

Éppen ezért a VOKS2025 közvetlen összefüggésben van az energiaárakkal, ezért aki segíteni akar, az vegyen részt a szavazáson!

 

07:40
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele egy gazdasági öngyilkosság lenne

Az Európai Parlamentben két fontos beszéd is elhangzott: Von der Leyené és az EPP-é. 

Ukrajna felvétele egy gazdasági öngyilkosság lenne, és szerencsére Fico is így látta az ott történteket.  

Az EPP vezetésével úgy döntöttek, folytatni kell a háborút, az orosz energiát teljesen ki kell szorítani – mondta Orbán Viktor.

Mi azért dolgozunk, hogy legyen végre béke, és ki lehessen dobni a szankciókat.

 Mindez kiélezi a belpolitikai vitákat, mivel a Tisza és a DK követi Von der Leyen döntését, míg mi ezzel szemben állunk – mondta a kormányfő. 

07:38
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Támaszt jelenthet az új pápa

Egyáltalán nem mindegy a reformátusoknak, hogy mit mond a pápa ebben a zavaros világban, ahol a keresztény értékek folyamatos támadás alatt vannak – mondta Orbán Viktor. 

Minden keresztény számára erkölcsi és hitbéli támaszt jelenthet az új katolikus egyházfő. 

 

07:36
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: XIV. Leó folytatója lesz Ferenc pápa munkájának

Orbán Viktor kormányfő a beszélgetés elején közölte, két okból követi a vatikáni folyamatokat: egyrészt a Vatikán egy állam és része a nemzetközi diplomáciának.  Hívő emberként is figyelem, mert az embernek lelki vezetésre is szüksége van. A pápa nem észak-amerikai, mert Peruból jött, és folytatója lesz Ferenc pápa tevékenységének - tette hozzá. 

Nagy változásokra nem számítok. 

 

07:29
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdődik

Hamarosan kezdődik Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjúja. 

07:25
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely: Nem Ukrajnára, hanem a magyar családokra fordítjuk a forrásokat!

Az Európai Bizottság Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásának árát elsősorban Közép-Európával, a gázszállításon keresztül pedig Magyarországgal és Szlovákiával kiemelten akarja megfizettetni – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely szerint az orosz gáz- és kőolajimport betiltása miatt az áram és a gáz ára kétszeresére, két és félszeresére nőne a magyar embereknek. Gulyás Gergely azt mondta, a kormány értékelése szerint az Európai Unióban, különösen Brüsszelben rendkívül rossz irányú folyamatok zajlanak: az Európai Néppárt eldöntötte, Ukrajnát gyorsított eljárásban fel akarják venni az unióba. Gulyás Gergely elmondta, szerdai ülésén a kormány megállapította, hogy az élelmiszerekre kivetett árrésszabályozás bevált, ezért a háztartási cikkekre is bevezetik: 30 kategóriában több mint ezer termékre határoznak meg 15 százalékos árrésmaximumot.

 


 

07:11
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Itt nézhetik élőben a kormányfői interjút

07:03
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor is köszöntötte az új pápát

A miniszterelnök Facebook-bejegyzésben szólalt meg a pápaválasztásról. Orbán Viktor azt írta: Van pápánk! Van remény!


 

07:03
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Ne hagyjuk, hogy az ukrán csatlakozás árát a magyar családokkal fizettessék meg!

Ha Brüsszel betiltja az olcsó orosz gáz behozatalát, két-két és félszeresére emelkednek a családok rezsiköltségei. Ne hagyjuk, hogy az ukrán csatlakozás árát a magyar családokkal fizettessék meg! 

– mondta a Facebookra feltöltött videójában a kormányfő.

 

07:01
2025. május 09.
Vágólapra másolva!

Kormányfői interjú

Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió, Jó reggelt, Magyarország! – című műsorának nyilatkozik.  

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!