A DK élet-halál harcot vív a Tiszával, a küzdelem az ellenzéki vezető szerepéért zajlik. A DK-sok nyilván úgy gondolják, hogy így több esélyük van ebben a harcban – fogalmazott Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc lemondásával kapcsolatban a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! - című műsorában péntek reggel.
Együttérzek velük, nem lehet egyszerű a válás. Ez magánügy, a politikába semmiképpen nem lehet beemelni
– jegyezte meg Orbán Viktor.
Mint azt csütörtökön Dobrev Klára bejelentette, Gyurcsány Ferenc csütörtökön lemondott a Demokratikus Koalíció (DK) elnöki posztjáról és minden további posztjáról, emellett a közélettől is visszavonult. A DK EP-képviselője bejegyzésében azt is írta, a volt miniszterelnökkel úgy döntöttek, elválnak. Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára 1995-ben házasodott össze egymással. Három közös gyermekük van, Gyurcsánynak előző házasságából két gyereke született.