„Nem éreztem biztonságban a magyar hadsereget, mert úgy láttam, hogy a vezetése ukránpárti, ahelyett, hogy magyarpárti lenne” – jelentette ki Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videójában, amelyről a Magyar Nemzet számolt be. „Ukránpárti vezetőnek semmi keresnivalója a magyar hadsereg élén. Nekünk Magyarország az első” – közölte.
Ráadásul volt egy személyes dolog is, ezért bánom, hogy a volt vezérkari főnök politikai színpadra lépett, mert én azt hittem, hogy majd elbujdosik szégyenében
– mondta a miniszterelnök. Hozzátette, hogy ha egy tábornokról kiderül, hogy a Honvédkórházban közpénzen szívatja le a zsírját, hogy jobban fessen, és ez kiderül, akkor az ember eltűnik, mert ezek egyszerűen vállalhatatlan dolgok – magyarázta.