Sorstársa üzent Sallai Nórának, aki nem akar gyógyulni

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Jóban Rosszban sorozat színésznője jelenleg fizikoterápiás rehabilitáción vesz részt, hogy testileg felépüljön a balesete után, ám lelki sebei nem gyógyíthatók, ennek köszönhetően pedig a történtek előtti állapot már sosem térhet vissza. Hogy jobban megérthessük Sallai Nóra fájdalmát, segítségünkre van egyik olvasónk, aki maga is elvesztette gyermekét egy közlekedési balesetben. Ő osztja meg, mit él át egy édesanya, amikor a legnagyobb veszteséggel kell szembenéznie.
Vágólapra másolva!

Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője 2024. szeptember 27-én súlyos autóbalesetet szenvedett Alsónémedin, amikor ötéves kisfiával, Bendével tartottak hazafelé egy családi látogatásról. A tragikus ütközés során a kisfiú életét vesztette, Nóra pedig életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Hosszú időn át mesterséges kómában tartották, több műtéten esett át, állapota csak lassan kezdett javulni - írja a Bors.

Sallai Nóra balesete
Sallai Nóra tragikus balesete a gyorshajtó sofőr rutinjával talán elkerülhető lett volna.
Fotó: TV2

A balesetet egy nagy sebességgel közlekedő BMW okozta, amelynek vezetőjét a szakértői vizsgálat egyértelműen felelőssé tette – megállapították, hogy a sofőr közlekedési magatartása vezetett a tragédiához.

A szörnyű esemény óta már nyolc hónap telt el, de a gyász súlya továbbra is ránehezedik a színésznőre. 

Bár fizikai állapota fokozatosan javul, a veszteség okozta lelki fájdalom továbbra is áthatja a mindennapjait, és komolyan befolyásolhatja gyógyulásának ütemét.

Arról, hogy mit üzent a színésznő sortársa és édesanyja, arról itt olvashat bővebben.

Sallai Nóra felelőssége tisztázódott a nyomozás során

Fennállt a lehetősége, hogy kettős felelősség terheli a BMW sofőrjét és Sallai Nórát az eljárásában, azonban sokáig vizsgálták a körülményeket, mivel nem volt egyértelmű. Bár Sallai Nóra nem adta meg az elsőbbséget az alárendelt útról kikanyarodva, azonban a másik jármű olyan nagy sebességgel közlekedett, amit nem biztos, hogy a színésznő fel tudott akkor reálisan mérni. Valószínűleg a hatóságok arra jutottak, hogy a nagy sebességhatár-túllépés volt az, ami a tragédiához vezetett, ugyanis sötétben, lakott területen belül a megengedett határnak megfelelően hozott döntést Sallai Nóra, aki azt gondolhatta, nagyon messze van a másik autó és még biztonsággal ki tud kanyarodni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!