Állatkínzás: éhen haltak a tehenek a horrortanyán

Vágólapra másolva!
A hatóság közbelépésekor szörnyű állapotok uralkodtak a Székkutas külterületén található tanyán. A helyi polgármester állatkínzás miatt tett büntetőfeljelentést.
Vágólapra másolva!

Székkutas külterületén, Pósahalmon történt az eset, amely a helyieket is megdöbbentette: számos szarvasmarha elpusztult, miután halálra éheztették őket. A 24 jószágból 9 lett állatkínzás áldozata.

állatkínzás
Állatkínzás egy Székkutas melletti tanyán. A szarvasmarhákat halálra éheztették
Fotó: Kovács Erika

Az elhullott marhákat a még élő, csontsovány állatok mellett találták meg a hatóságok. Volt olyan tehén, amely ellés közben pusztult el a borjával együtt. Egy másik, nemrég született kisborjút a hatósági állatorvosnak kellett elaltatnia, mert annyira legyengült. A helyiek még Székkutas külterületén, az erdősávban és a szántóföldek közelében is láttak éhen halt marhákat. Az azonban nem világos, hogy a két eset között van-e összefüggés.

Feljelentés állatkínzás miatt

A hatóság elszállíttatta a tetemeket és a még élő állatokat is a helyszínről. Három bika azonban kitört a horrortanyáról és a környék lakói tartottak tőlük. Az állatokat szakemberek bevonásával akarták befogni, ám több próbálkozás is kudarcot vallott. A szarvasmarhákat végül ki kellett lőni, amelynek felelőssége szintén az állattartókat terheli.

A történtek miatt Szabó Emese, Székkutas polgármestere büntetőfeljelentést tett állatkínzás miatt, ismeretlen tettes ellen. Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vizsgálódik.

Az ügy további részleteiről ide kattintva olvashat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról