Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala

Vágólapra másolva!
A Flórián téri felüljárók felújításához kapcsolódó munkák miatt az 1-es villamos július 5-től 24-ig rövidített útvonalon – Kelenföld vasútállomás és a Szentlélek tér között – közlekedik majd – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
Vágólapra másolva!

Az 1-es villamos helyett 1-es jelzéssel pótlóbusz jár majd a Bécsi út, illetve Vörösvári út és a Szentlélek tér között. A pótlóbusz a Szentlélek téren a 134-es busz végállomásánál áll meg - olvasható a társaság közleményében. A BKK a pótlóbusz használata mellett a Vörösvári úton közlekedő 137-es, 218-as és 237-es autóbusz igénybevételét is javasolja.

BKK, Budapest, 2015. december 28.Új CAF Urbos 3 típusú, 2221 pályaszámú villamos halad Budapesten, a X. kerületi Kõrösi Csoma Sándor úton, a 3-as villamos vonalán. Az új villamosflotta 35 rövidebb (34 méteres) és 12 hosszabb (56 méteres) jármûbõl áll majd.MTVA/Bizományosi: Faludi Imre ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.
BKK. Fotó: Faludi Imre / Faludi Imre

Továbbá a 34-es és a 106-os autóbusz hétköznapokon a csúcsidőszakokban sűrítve jár. Mint írták, az Észak-Budáról a pesti oldalra közlekedők választhatják a belváros felé a 17-es, a 19-es és a 41-es villamosról az 2-es metróra átszállást, vagy a 9-es autóbuszt is. A BKK az utazások megtervezéséhez az utazási információkat folyamatosan frissítve mutató BudapestGO alkalmazást ajánlja.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!