Durva gázolás: eszméletlen nőt találtak a négysávos úton

Vágólapra másolva!
Ma délután történt egy sokkoló eset, ami az egész forgalmat leállította a négysávos úton. A durva gázolás áldozatát eszméletlenül találták az úton fekve, a mentők nagy erőkkel érkeztek a helyszínre.
Vágólapra másolva!

Salgótarján egyik legforgalmasabb területén, a zagyvapálfavai városrészen megrázó jelenetnek lehettek szemtanúi, akik arra jártak. A forgalom hirtelen leállt a négysávos Budapesti úton, ahol egy nő hevert magatehetetlenül, kiderült, durva gázolás áldozata lett. A mentők hamarosan több esetkocsival érkeztek a helyszínre – írja a nool.hu.

gyalogos gázolás, Salgótarján, durva gázolás
Durva gázolás történt Salgótarján egyik legforgalmasabb útszakaszán
Fotó: nool.hu

Durva gázolás: gyalogost ütöttek el a négysávos úton

A portál egyik munkatársa épp a baleset helyszínén tartózkodott, amikor észrevette, hogy több autó is az út közepén rostokol, míg a sofőrök és járókelők egyaránt körbeállnak valakit. A durva gázolás áldozata az úttesten hevert eszméletlenül.

Egy személyautó elsodort egy járókelőt. A helyszínelés mellett félpályán halad a forgalom rendőri irányítással

– mondta a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense a nool.hu érdeklődésére, azonban több információt még nem lehet tudni az elütött nő állapotáról. 

A portál a helyszínről készült videókat és fotókat is közzétette, melyeket a linkre kattintva tekinthet meg.

Nem egyedi eset, hogy gyalogost gázolnak, nemrég ugyanazon a napon történt két nagyon hasonló gázolás is, ráadásul mindkettő ugyanazon a helyen.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!