Eltűnt gyerekek után nyomoznak a hatóságok Izsófalván és környékén, ahol folyamatosak a helyi otthonból való szökések – írja a Boon. Csak ebben a hónapban két fiatalkorúnak veszett nyoma. A tavalyi évben négy gyerek tűnt el a településről. Az egyébként csendes és nyugodt borsodi falu közhangulatára nyomasztóan hatnak ezek az esetek.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság június 12-én a lakosság segítségét kérte a 13 éves Szamkó Leonidász ügyében. Június 6. óta pedig a szintén 13 éves Lukács Kálmán Áron hollétéről sincsenek információk.
2024-ben négyen vesztek el, januárban Kovács Krisztofer, februárban Horváth Tibor Erik, márciusban Horváth Dominik. Május 15-e óta pedig Váradi Benjámint sem találják.
Izsófalván egy olyan gyerekotthon működik, ahol viselkedési és beilleszkedési zavarokkal küzdő fiatalokat gondoznak. A falusiak egyébként ellenzik a létesítmény működését, mivel a problémásnak tartott gyerekek sok kellemetlenséget okoz nekik: az otthon lakói bemennek az udvarokba, házakba, és már a helyi boltokba is betörtek. Állításuk szerint az intézmény nem tud hatékonyan közbeavatkozni, a gyerekek pedig a koruk miatt nem büntethetőek, még tetten érés esetén sem.
A falu kocsmájának kamerája felvette, amikor egy éjszaka az ivó kerthelységébe jutott be egy gyerek. A tulajdonos úgy véli, sörözdobozokat és csikkeket akart összeszedni.
Erdélyi Róbert önkormányzati képviselő elmondása szerint a felháborodott lakosok aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy a gyermekotthont bezárják. Már májusban 7000-en írták alá a petíciót.
Kazincbarcika tele van az izsófalvai gyerekotthonból szökött gyerekekkel
– mondja a Boon egyik olvasója.
A rendőrök elkapják a gyerekeket, visszaviszik őket az otthonba, ahonnan újból elszöknek, és kezdődik minden elölről. A rendőrség az eltűnt gyerekek ügyét kiemelten kezeli.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság arra kéri a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a fiatalokkal kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Ezeken túl bejelentést tehetnek a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
Az esettel kapcsolatban további információkat a Boon oldalára kattintva olvashatnak.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Google Maps/Boon)
A közelmúltban az Origo is beszámolt sorozatos eltűnésekről. Angliában a Lancashire-i rendőrség adott ki figyelmeztetést, miután rengeteg kiskorú tűnt el.