Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Nem lehetett tudni, mi okozta a tüzet a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdőben áprilisban. Katasztrófavédelem vizsgálat indult emiatt, amely most zárult le.
Vágólapra másolva!

Tűz ütött ki egy szabadidő- és sportlétesítményben Tiszaújvárosban, a Szederkényi úton még április 10-én. Emiatt hivatalos közleményt tett közzé a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő, amelyben az aktualitások mellett a tűz lehetséges okáról is írnak - olvasható a BOON -on.

emiatt lángolt a tiszaújvárosi fürdő
Emiatt állt lángokban a tiszaújvárosi fürdő épülete április 10-én
Fotó: Tisza TV

Több mint harminc embernek kellett elhagynia a fürdőt a tűz miatt. Mint kiderült, 

a tetőszerkezetben keletkeztek a lángok, amely mintegy ötszáz négyzetméteren égett foltokban.

A mezőcsáti, miskolci és tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók együtt oltották el a tüzet.

Emiatt keletkezett a tűz

2025. június 6-án kapta meg a helyi portál a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos tűzvizsgálati jelentését, amelyben ez áll: „A tűzvizsgálati eljárás során gyűjtött adatok figyelembe vételével a vizsgálat a következőket állapította meg: a tűz keletkezési ideje és az azt megelőző emberi jelenlét ténye a tetőtérből nyíló térrészben, 

melyet a Pizzéria dolgozói pihenőként használtak munkaidőben, 

valamint a tűz keletkezési helyeként azonosított égésnyomok, és a szemle során rögzített cigarettavégek pozíciója alapján, égő dohány nemű összefüggésbe hozható a tűz keletkezési okával.”

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!