Nemrég írtuk meg az Origón, hogy az ukrán kémként azonosított Tseber Roland durván beleszállt egy ismeretlen kommentelőbe azért, mert kiállt a kormány mellett az egyik Ukrajnával kapcsolatos bejegyzése alatt.
Nem kellett sokat várni az újabb kifakadásra, Tseber az elmúlt napokban két posztban is durván támadta a magyar vezetést a Facebook-oldalán. Június 13-án, a szokásos pénteki rádióinterjúja kapcsán azt írta Orbán Viktorról, beteggelve a kormányfőt, hogy „végleg elvesztette a valóságérzékét. Ő már nem államférfi, hanem sarokba szorított, autoriter színész, aki pánikba esett”. Majd „szánalmas embernek” nevezte, amiért megkérdőjelezi Ukrajna EU-s csatlakozásának szükségességét, illetve hasznosságát.
Szerinte a magyar kormányfő már nem politikus, hanem „egy veszélyes betegség”. Az ilyen politikusokat szerinte a történelem és a népek a helyükre tesznek.
Szintén nem sikerült visszafogottabbra három nappal későbbi posztja sem, amelyben a magyar titkosszolgálat tagjait bohócoknak minősítette. „A bohócok kémet találtak az ukrajnai magyarok között. Kitiltanak engem az EU-ból azért, mert a hazámat és a népemet védem. (...) Nem Ukrajna jelenti a veszélyt Magyarországra. A valódi veszély Orbán — a hazugságaival, kétszínűségével és Kremlnek való alárendeltségével. A történelem mindezt meg fogja jegyezni” – írta a Spöttle-ügy kapcsán.
Egy másik posztjában azt kifogásolta, hogy a budapesti ukrán nagykövet Magyarországról való kiutasítása után Tsebert letiltotta Facebookon. „Nagykövet úr, véleményem szerint Ön nem nagykövet – hanem a diplomácia szégyene. És a Külügyminisztériumunk? Mint akik vizet nyeltek – egy szót sem szólnak. Zelenszkij elnök nemrég világosan kijelölte az álláspontját Orbánnal és kormányával kapcsolatban – őszinte köszönet érte” – bírálta az ukrán külügyet és mondott köszönetet Volodimir Zelenszkijnek a közösségi oldalán.
Tseber egyébként továbbra is aktívan kommentálja a magyar belpolitikai történéseket.
Köszönetet mondott a Momentumnak, amiért nem indulnak a jövő évi parlamenti választásokon. Érdekesség, hogy az írást lájkolta Gelencsér Ferenc, a Momentum korábbi elnöke is. Tseber szerint a liberális párt háttérbe húzódása nem vereség, hanem felelős, „érett politikai döntés”, hiszen ezzel elő tudják segíteni „más erők esélyét a jelenlegi rendszer leváltására”.
Ezzel értelemszerűen Magyar Péterre és a Tiszára célzott az ukrán kémbotrány kulcsfigurája, aki az elmúlt években szoros kapcsolatot alakított ki számos magyar baloldali politikussal, egy ideje viszont már Magyar Péter oldalán tűnik fel rendszeresen. Ő szervezte a Tisza elnökének kijevi útját is – nem sokkal azelőtt, hogy kémkedés miatt kiutasították Magyarországról.
Mint ismert, Tseber Roland Ivanovicsot a magyar szolgálatok az ukrán hírszerző szolgálat illegális tisztjeként azonosítottak. Az ukrán férfi leleplezését követően patkányozva fenyegette meg Orbán Viktort és a Fideszt.