Újabb megrázó részletek a mai halálos balesetről – fotók a helyszínről

Vágólapra másolva!
Újabb információk érkeztek az Orosháza külterületén történt frontális karambolról. A halálos baleset vasárnap délelőtt történt. Az egyik sofőr életéért hiába küzdöttek, nem sikerült megmenteni.
Vágólapra másolva!

Két autó frontálisan ütközött Orosháza külterületén, a Springer dűlőn vasárnap délelőtt, a gépkocsik súlyosan összetörtek. Az egyik sofőr beragadt a roncsokba, az ő életét már nem sikerült megmenteni. A helyszínen forgalomkorlátozás van érvényben – írja a beol.hu, ahol újabb információkat is közöltek a halálos baleset részleteiről.

halálos baleset, Orosháza, Wartburg
Halálos baleset Orosháza külterületén: a Wartburg sofőrje a kukoricásba csapódott a frontális ütközés miatt. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem élte túl a balesetet
Fotó: OrosCafé

Halálos baleset történt Orosháza környékén, a Wartburg sofőrje meghalt

Vasárnap délelőtt két személygépkocsi, egy hibrid és egy Wartburg ütköztek össze az Orosháza külterületén lévő útszakaszon– erősítette meg a portálnak a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, tűzoltó őrmester, Makhajda Bence, aki további információkat is megosztott a halálos baleset körülményeiről. 

A Wartburg az ütközés erejétől az út menti kukoricásba csapódott be, a sofőr pedig beszorult a járműbe. A helyszínre érkező tűzoltók feszítővágó berendezés segítségével próbálták kiszabadítani a jármű vezetőjét, de mire sikerült, már nem tudtak rajta segíteni. A szerencsétlenül járt sofőr ugyanis olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette. A balesethez egy tűzoltóautót, egy műszaki mentésre specializált járművet, valamint a katasztrófavédelem helyszíni irányítóját is riasztották, a mentés idejére teljes útlezárás volt érvényben.

A halálos baleset helyszínén készült megrázó fotókat a linkre kattintva tekintheti meg a beol.hu oldalán!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!