Két autó frontálisan ütközött Orosháza külterületén, a Springer dűlőn vasárnap délelőtt, a gépkocsik súlyosan összetörtek. Az egyik sofőr beragadt a roncsokba, az ő életét már nem sikerült megmenteni. A helyszínen forgalomkorlátozás van érvényben – írja a beol.hu, ahol újabb információkat is közöltek a halálos baleset részleteiről.
Vasárnap délelőtt két személygépkocsi, egy hibrid és egy Wartburg ütköztek össze az Orosháza külterületén lévő útszakaszon– erősítette meg a portálnak a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, tűzoltó őrmester, Makhajda Bence, aki további információkat is megosztott a halálos baleset körülményeiről.
A Wartburg az ütközés erejétől az út menti kukoricásba csapódott be, a sofőr pedig beszorult a járműbe. A helyszínre érkező tűzoltók feszítővágó berendezés segítségével próbálták kiszabadítani a jármű vezetőjét, de mire sikerült, már nem tudtak rajta segíteni. A szerencsétlenül járt sofőr ugyanis olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette. A balesethez egy tűzoltóautót, egy műszaki mentésre specializált járművet, valamint a katasztrófavédelem helyszíni irányítóját is riasztották, a mentés idejére teljes útlezárás volt érvényben.
A halálos baleset helyszínén készült megrázó fotókat a linkre kattintva tekintheti meg a beol.hu oldalán!