A Miskolci Járási Ügyészség a napokban vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki egy hatalmas áruházi balhé elkövetője, és rablás bűntette miatt kell majd feleljen. A férfi az élelmiszer áruházból hústermékeket akart eltulajdonítani, de lebukott, ezért az őt feltartóztató bolti dolgozót súlyosan bántalmazta – írja a boon.hu.
A vádirat szerint az áruházi balhé felelőse 2024. november végén próbált meg ellopni előre csomagolt hústerméket egy miskolci élelmiszer áruházban. A vádlott a kabátjában rejtette el a terméket, melynek összértéke meghaladta a 3000 forintot. A lopási kísérletét a biztonsági őrök észrevették, így az egyikük közbelépett, és felszólította a tolvajt, hogy menjen vele ellenőrzésre, majd az önkiszolgáló kasszáknál megpróbált kirohanni az üzletből.
A szökést a bolt üzletvezető-helyettese próbálta megakadályozni azzal, hogy elé állt, erre a vádlott megtámadta. A bolt munkatársát a szökni próbáló vádlott ekkor mellkason térdelte, majd ököllel is megütötte, a sértett szemét érte az ütés. A férfi hiába harcolt, mégsem sikerült elszöknie, mert a biztonsági őr is segített a sértettnek visszatartani a tolvajt, míg kiérkezett az illetékes rendőrség. Addig a lopott árut visszavették tőle.
A hősiesen helytálló üzletvezető-helyettes a történtek miatt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a büntetett előéletű vádlott börtönbüntetést is kaphat tettéért. További részleteket a linkre kattintva olvashat az ügyről.
Nemcsak hazánkban hallani hajmeresztő esetekről, Angliában az utóbbi időben egyre több idős nyugdíjas követ el élelmiszerlopást.