Döbbenetes módszerrel próbálkoznak az internetes csalók, senki sincs biztonságban

Vágólapra másolva!
Nem riadnak vissza semmilyen módszertől. Az internetes csalók már a Facebook-profilokat is felhasználják.
Vágólapra másolva!

Az internetes csalók legújabb trükkje, hogy az egyik ismerősük Facebook-profilján keresztül kérik el a kiszemelt áldozat telefonszámát, majd a bankkártya adatait privát üzenetben. Valószínűleg először feltörik a fiókot, majd a gyanútlan ismerősökkel elhitetik, hogy valaki, akiben megbíznak pénzt akar nekik utalni, ezért van szükség az adatokra – számolt be róla a szon.hu.

internetes csalók
Az internetes csalók minden korosztályból szedik áldozatukat. Képünk csupán illusztráció.
Fotó: Shutterstock

 

Valóban internetes csalókról van szó

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy több feljelentés is érkezett már hozzájuk ilyen, és ehhez hasonló átverések miatt. Kiemelte, hogy semmire nem szabad rákattintani, ami egy kicsit is gyanús, főleg nem szabad adatokat megadni. Ha valaki mégis így tett, azonnal jelezze a bankjának, amely megteszi a megfelelő lépéseket a nagyobb baj elkerülésére. 

Aztán természetesen rendőrségi feljelentést is tenni kell

 – nyomatékosította Hrenkó Péter rendőr főhadnagy. 

A csalók már a Gondosóra program nevével is megpróbálnak visszaélni. Erre hívta fel a figyelmet Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.

Az ügyről bővebben a linkre kattintva olvashat!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!