Szombatra virradó éjjel késelés történt Pécs belvárosában, a beszámoló szerint egy embert megkéseltek a Széchenyi téren. Az áldozatot több szúrás érte, a helyszínre mentőt is riasztottak - írta a Bama.hu, olvasói információkra hivatkozva.
A rendőrség hivatalosan is megerősítette a portálnak adott válaszában, hogy a támadás valóban lezajlott és az ügyben két fiatalt állítottak elő. Mint később kiderült, az eset június 20-án este, fél tíz körül történt. Ekkor egy 16 éves fiú és 18 éves bátyja találkozott ismerősével. A szóváltást követően a fiatalabb testvér többször megütötte és megrúgta az áldozatot, aki a földre került, ezután bátyja késsel többször is megszúrta a férfit. Az elkövetők elhagyták a helyszínt, a súlyosan, életveszélyesen megsérült áldozathoz mentőt hívtak.
A rendőrség megerősítette a késelés tényét. A két fiatalt másnap délelőtt azonosították és elfogták. Gyanúsítottként hallgatták ki őket, őrizetbe kerültek, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Az ügyben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt folyik a nyomozás.
Dombóváron is késes támadás történt. Egy 59 éves férfi egy nagy konyhakéssel hasba szúrta szomszédját. A támadót életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítja a rendőrség.