Korda György 68 éve van a pályán, de a tempóból nem enged. Balázs Klárival közösen ismét végigturnézzák az országot, és ahogy mindig, most is a Budapest Parkban zárják a szezont – számolt be a borsonline.hu.
Korda György és Balázs Klári idén nyáron is aktív koncertszezonnal készülnek: az énekes házaspár több mint 70 alkalommal áll színpadra az All In elnevezésű turné keretében. A 86 éves Korda számára is hihetetlen, hogy már 68 éve énekel, de mint mondja, a visszavonulás továbbra sem szerepel a tervei között.
Feleségével, Balázs Klárival több mint négy évtizede járják együtt a színpadokat, és bár most már nem tudnak minden felkérést elvállalni, ahol csak lehet, fellépnek.
Nem szoktam pontosan számolni a fellépéseinket, de az biztos, hogy a legfontosabb helyszíneken idén is ott leszünk. Ma már egy fellépésünkhöz nagy zenekar, tánckar, komoly technika és különböző elemek kellenek, ami nem csak egy idősebbnek, még egy fiatalnak is nagy erőfeszítést igényelnek. Mi pedig mindenképpen úgy szeretnénk megcsinálni ezeket a koncerteket, hogy az a közönségnek is élmény legyen. De természetesen a Campus Fesztivált, az EFOTT-ot és a FEZEN Fesztivált idén sem hagyjuk ki
– mesélte Koda György a Bors-nak.
A turné kiemelt eseménye idén is a Budapest Parkban lesz szeptemberben.
További információkat és érdekességeket olvashat a BORS oldalán.