A forrófejű Magyar Péter reagált a Tisza-lista kiszivárgására

Vágólapra másolva!
Magyar Péter a HírTV-nek nyilatkozva nem is tagadta, hogy a Tisza Párt listázta követőit, személyes megjegyzésekkel is gúnyt űzve belőlük. A Tisza Párt elnöke agresszívan válaszolt a HírTV munkáját végző riporterének. Az említett kényes lista ezen a héten szivárgott ki, amelyben többek között „rokinyuginak”, „piásnak” és „alkesznek” bélyegezték a szimpatizánsaikat. A Nézőpont Intézet elemzője szerint Magyar Péter nemcsak agresszív, hanem forrófejű is.
Vágólapra másolva!

Nem tagadta a Tisza-lista létezését Magyar Péter, aki agresszívan reagált a HírTV riporterének, Futó Boglárkának a témába vágó kérdéseire. Arra pedig nem válaszolt, hogy kinek a felkérésére állították össze az adatbázist.

magyarpéter Magyar Péter
Magyar Péter nyilatkozatot ad (Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet)

Néhány napja egy kiszivárgott dokumentum került ki az internetre, a több mint ötszáz ember személyes adatait tartalmazó fájl több hazai hírportálhoz, köztük az Origóhoz is eljutott. 

Elsőként az Átlátszó írt arról, hogy a Tisza Pártnál súlyos adatszivárgás történt. Az oknyomozó portál szerint a lista készítője nemcsak elérhetőségeket gyűjtött, hanem 

rögzítette azt is, kinek van tapasztalata online kampányban, van-e álprofilja a Facebookon, rendelkezik-e politikai múlttal, ha igen, milyennel.

A listán a személyes megjegyzések között ilyenek olvashatók: „alkesz ő is, össze-vissza beszél. Facebook-ja nincsen, ellenzi a lájkokat és posztokat, kikövette Pétert.”

A Magyar Nemzet másmilyen minősítéseket is nyilvánosságra hozott. Olyanokat, mint 

„fárasztó nagyon, túl okosnak képzeli magát, szerintem piás is”. „Valami szellemi probléma…” „Rokinyugis, moderálja a szigetes zárt csoportot”. 

Magyar Péter a Hír TV-nek nyilatkozva nem is tagadta, hogy címkézték az embereket, majd agresszívan reagált a témában feltett kérdésekre.

Magyar Péter agresszív interjúja, amelyet a HírTV-nek adott:

Riporter: Ha már adatok és hitelesítés a kérdőívek kapcsán, önöktől most egy súlyos adatszivárgás történt, amiről nem a saját önkénteseiket. Mi volt ennek az oka?

Magyar Péter: Válaszoltam a kérdésére.

Miért nem tájékoztatták az önkénteseket?

Magyar Péter: Nem adatszivárgás történt nálunk, hanem orosz módszerrel feltörték nem a pártnak a szervereit..

Ki véleményezte az önkénteseket?

Magyar Péter: Válaszolhatok vagy ez a módszer, hogy elkapja előlem a mikrofont?

Csak nem válaszol a kérdésekre, képviselő úr.

Magyar Péter: Válaszoltam, próbáltam.

Kinek a kérésére és miért történt ez a listázás?

Magyar Péter: Válaszolhatok a kérdésre vagy elkapja előlem a mikrofont?

Arra a kérdésre fog válaszolni, hogy kinek a kérésére történt és miért?

Magyar Péter: Nem történt adatszivárgás, kedves Boglárka.

Nem ez volt a kérdésem, hanem hogy kinek a kérésére állították össze ezt a listát?

Magyar Péter: Nem az enyémre, viszontlátásra!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!