Németországban egyelőre nem szorgalmazzák az egész Európai Unióra kiterjedő sorkatonaság bevezetését, a lakmusz.hu írásában mégis félrevezetően azt sugalmazza, mintha a kérdés egyáltalán nem lenne terítéken.
Számos német vezető politikus – köztük Friedrich Merz CDU-s kancellár – mégis
felélesztette a sorkatonaságról szóló diskurzust, még ha egyelőre csupán Németország kontextusában is.
Friedrich Merz kancellár június 10-én kijelentette, hogy a német kormánykoalíció önkéntes katonai szolgálatra vonatkozó terveit felül lehet vizsgálni. „Egyetértek (Boris Pistorius) védelmi miniszter értékelésével, miszerint a Bundeswehrből már tízezres nagyságrendben hiányoznak katonák” – idézi Merz szavait a Tényellenőr.hu.
Edgars Rinkēvics lett államfő még korábban, márciusban beszélt a „sorkatonaságról az európai országokban”.
A valóságban élénk politikai vita folyik Németországban a sorkatonaság visszaállításáról. Miután az Európai Unió legnépesebb és legerősebb államáról van szó,
Ursula von der Leyen pedig a német CDU soraiból került az Európai Bizottság vezetői posztjára, könnyen lehet, hogy a vita hamarosan az uniós színtű sorkatonaság bevezetését is érinteni fogja.
– állapítja meg a tényellenőrző portál.
Az elmúlt időszakban több német politikus és érdekképviseleti vezető nyíltan felvetette a kötelező katonai vagy polgári szolgálat visszaállításának lehetőségét az orosz-ukrán háború jelentette biztonsági helyzet miatt. Az oknyomozó portál bemutat néhány konkrét esetet is.
A lakmusz.hu tényellenőrző portál állítása félrevezető
– állapítja meg végül a Tényellenőr.hu.