A kormányfő közölte:
Miközben a Közel-Keleten kitört háború miatt felfelé kúszik a világpiacon a kőolaj és a földgáz ára, Brüsszel mintha kifejezetten tetézni akarná a bajt. Mindenáron ki akarják tiltani az Európai Unió területéről az orosz energiahordozókat.
Megjegyzi, hogy mindez józan ésszel nem nehéz felmérni, hogy mi következik, ha ez megvalósul.
Az elhibázott szankciós politika miatt Európa a versenytársainál már most is jóval drágábban jut energiához. Ha Brüsszel véglegesen kivezeti az orosz forrásokat, az azt jelenti, hogy elzárják a Magyarország kőolaj- és földgázellátását biztosító legfontosabb vezetékeket. Ez egy háború közepén hihetetlenül veszélyes.
– hangsúlyozta.
Hozzátette, hogy mindezt most, a Közel-Keleten dúló háború árnyékában tenni „egyenesen őrültség”. Úgy látja, hogy ezt azért teszik, mert „a brüsszeli bürokraták nem az európai emberek érdekeit nézik” és attól rettegnek, hogy a háború egyszer véget ér.
Akkor szembe kell nézzenek azzal, mit értek el a rengeteg fegyverrel és pénzzel, amit a háborúba küldtek. A politikai túlélésükért küzdenek, ezért hidegen hagyja őket, ha a döntéseik következtében a magyar háztartások rezsiköltségei elszállnak.
– írta a magyar miniszterelnök.
Majd Orbán Viktor kijelentette, hogy nem fogják hagyni, hogy „az újabb brüsszeli hülyeség árát” velük fizettessék meg, éppen ezért tegnap Szlovákiával együtt akadályoztak meg egy olyan határozatot, ami zöld utat adott volna a Bizottság javaslatainak.