Jó hírek érkeztek Parajdról: a vendégeket hamarosan a megszokott élmény várja

Vágólapra másolva!
Újraindulhat az élet a kedvelt üdülőhelyen, Parajdon – adta hírül a Bors Online. Azt írják, a helyiek bizakodóak, reménykedve várják a turistákat, azt remélik, hogy a katasztrófa után új lendületet kap a szezon.
Vágólapra másolva!

Végre jó hírek érkeztek Parajdról, ahol – mint az ismeretes – a Korond-patak nemrégiben elöntötte a legendás sóbányát, és hetekig kérdéses volt, hogy egyáltalán újranyithat-e a település másik vonzereje, a parajdi strand. A fürdő vezetősége a Borsnak megerősítette: a tervek szerint július elsején nyitnak, az előkészítési munkálatok már zajlanak.

A hír nemcsak a helyieket tölti el reménnyel, hanem azokat az idegenforgalomból élő vállalkozókat is, akik az elmúlt időszakban drámai visszaesést tapasztaltak.

Éttermek, panziók, árusok sora maradt bevétel nélkül, miután a bánya látogatására érkező turisták és a gyógyulni vágyók is eltűntek.

A parajdi strand befektetési igazgatója, Nicolae Soltuz elmondta: a medencék sótartalmát ideiglenesen máshonnan pótolják: a cég más kitermelő egységeiből zsákszámra szállítják a sót, így 

a fürdőzők a megszokott sós vízben fürödhetnek. A szakemberek szerint a látogatók nem fogják érezni a különbséget.

Parajd, 2025. június 2.
Szakemberek szemlélik a víz okozta krátereket Parajdon 2025. június 2-án. A legrosszabb forgatókönyvre is felkészülve negyvenöt háztartás lakóinak kitelepítését rendelte el és ideiglenes gátépítésbe kezdett a Hargita megyei vészhelyzeti bizottság Parajdon, ahol a hatóságok úgy értékelték: fennáll a veszélye annak, hogy a vízzel elöntött parajdi sóbánya teteje beomlik. 
MTI/Veres Nándor
Szakemberek szemlélik a víz okozta krátereket Parajdon 2025. június 2-án MTI/Veres Nándor

Közben dolgoznak a Korond-patak elterelésén is, óriási, kétméteres átmérőjű csövön vezetik majd át a vizet a bányatest fölött, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló katasztrófa. A sóbánya egyelőre zárva marad, de a szakértők hangsúlyozzák: Parajd település biztonságos, nem fenyegeti beomlás az épületeket.

A székely faluval, az újranyitással és a helyreállítási munkálatokkal kapcsolatban bővebben olvashat a Bors Online cikkében.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!