Halálos veszélyt rejtenek a szökőkutak

Vágólapra másolva!
A nyár közeledtével egyre vonzóbbak azok a terek, ahol szökőkút üzemel. Ezekbe a szökőkutakba nem csak a büntetés miatt nem érdemes bemászni, hanem azért is, mert komoly betegség is lehet a vége.
Vágólapra másolva!

A nyári hőség sokakat csábít a városi szökőkutak vízébe, pedig az ilyen „felfrissülés” komoly egészségügyi és jogi kockázatot is hordoz. A Heves vármegyei városokban is gyakori jelenség, hogy emberek bemerészkednek a köztéri csobogókba, azonban a szakemberek és az önkormányzatok is egyértelműen óva intenek ettől a szokástól – írja a Heol.

Debrecen, 2022. július 20.Fiatal nõ hûsíti magát a hõségben a nagyerdei ködszínháznál lévõ szökőkútnál Debrecenben 2022. július 20-án. Ezen a napon életbe lépett az országos tisztifõorvos által július 23-án éjfélig elrendelt harmadfokú hõségriasztás. Az elõrejelzés szerint többfelé 35 Celsius-fok feletti, helyenként akár 40 Celsius-fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek és sok helyen még hajnalban is 20 fok felett alakul a hõmérséklet.MTI/Czeglédi Zsolt
Szökőkút Debrecenben - Illusztráció - Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI Fotószerkesztõség

A szökőkutak vize ugyanis nem ivóvíz és nem is folyamatosan tisztított, így madarak ürülékétől kezdve, különféle kórokozókig minden bekerülhet a vízbe. 

A gyerekekre különösen veszélyesek a szennyezett vízben tenyésző baktériumok, például a legionella, amely belélegezve akár súlyos tüdőgyulladást is okozhat 

– hívta fel a figyelmet dr. Mangó Gabriella háziorvos.

A veszélyek mellett jogi következményei is lehetnek az ilyen viselkedésnek. Eger városában például a városrendészet évente néhány alkalommal figyelmeztet hajléktalanokat vagy más személyeket, akik fürdésre használnák a szökőkutat.

 Bírságra eddig ugyan nem került sor, de ha szükséges, közigazgatási eljárás is indítható.

A szakemberek egyöntetűen azt tanácsolják: bármilyen csábító is, ne mártózzunk meg a szökőkutakban – a saját egészségünk és biztonságunk érdekében.

Arról, hogy pontosan milyen kockázatai vannak a legionella betegségnek, és más egy fontos tudnivalókról is a Heol oldalán olvashat.

Eltűnt a Westendben a szökőkút

Ahogy az Origo is beszámolt róla, eltűnt a Westend Bevásárlóközpontból a szökőkút. Ez az emblematikus része volt a plázának, amely a metrókijárattal egy szinten van. Sokan beszéltek meg ide találkozót. Nem véletlen, hiszen ezt gyakorlatilag minden budapesti ismerte. Sokan pénzt is dobtak bele, és kívántak valamit.

A helyére egy új, innovatív szórakoztatóipari attrakció kerül: a PIXIM nevű multimédia látványbox.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!