Ukrajna uniós csatlakozásával az ukrán maffia is zöld kártyát kapna Magyarországra

Vágólapra másolva!
Egyre több és egyértelmű jel utal arra, hogy Brüsszelben mindent elkövetnek Ukrajna gyorsított uniós csatlakoztatásáért. A magyar kormány ez ellen tiltakozik, Ukrajna EU-csatlakozása ugyanis felérne egy pénzügyi katasztrófával a magyar gazdaság számára, ráadásul azzal egyúttal a háborút is importálnánk Magyarországra. További érv északkeleti szomszédunk „lopakodó” csatlakozása ellen, hogy a határellenőrzés megszűnése magában rejtené annak veszélyét, hogy ukrán bűnözői csoportok vessék meg a lábukat Magyarországon. A magyar börtönökben fogva tartott ukrán bűnelkövetők száma már most megdöbbentő.
Vágólapra másolva!

Bűncselekmények, amelyekben Ukrajna élen jár

Ukrajnában már a háború kitörése előtt, 2022 februárját megelőzően is virágzott a szervezett bűnözés, különösen a prostitúció, kábítószer-, az ember- és fegyverkereskedelem. Északkeleti szomszédunk Kelet-Európa egyik legnagyobb kábítószer-elosztó központjaként volt ismert már korábban is.

Mostanra azonban – jelentős részben a nyugati fegyverszállítmányok következtében – az Ukrajnából kiinduló fegyverkereskedelem is új szintre lépett

A jelenleg még csak Ukrajnában aktív bűnözői hálózatok, maffiaszerű csoportosulások az uniós tagsággal járó jelentős adminisztrációs és határátlépés-könnyítések miatt hamar átszivárognának hazánkba is. Ezzel komoly veszélyt jelentenének különösen a kelet- és közép-európaiakra – köztük a magyarokra –, egyúttal jelentős többletfeladatot adva a magyar bűnüldöző szerveknek.

Budapest, 2025. február 7.
Rendőrök járőröznek az Astoria csomópont aluljáróban 2025. február 7-én. Ezen a napon Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Wieszt Ferenc rendőr ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának vezetője a budapesti aluljárók fokozott rendőri ellenőrzéséről tartott itt sajtótájékoztatót. Az ellenőrzést azt követően kezdték el, hogy az elmúlt években egyre több panasz érkezett az aluljárók közrendjére és a tisztaság állapotára.
MTI/Koszticsák Szilárd
Képünk illusztráció. Magyar rendőrök járőröznek az Astoria csomópont aluljárójában 2025. február 7-én (MTI/Koszticsák Szilárd)

Az ukrán bűnözés a számok tükrében

Megdöbbentő tény: 

Ukrajnában 2023-ban népességarányosan több mint kétszer annyi bűncselekményt követtek el, mint Magyarországon, miközben a bűnelkövetők száma is nőtt. 

Az Ukrán Jogtudományi Központ adatai szerint míg 2022-ben főként a háborús bűncselekmények magas száma emelte első sorban a statisztikát, 2023-ban a klasszikus értelemben vett bűncselekmények száma is jelentősen nőtt: a csalások száma két és félszeresére emelkedett, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeké 13 százalékkal, a lopásoké 18 százalékkal, míg 

az emberi élet és egészség elleni bűncselekményeké 47 százalékkal nőtt az előző évhez képest. 

2022-ben 85 ezer 285 bűnelkövetőt regisztráltak Ukrajnában, amely 20 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. 2023-ban ez a szám 108 ezer 271-re nőtt – ez 26 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest. További terhet ró a közbiztonságra, hogy az elmúlt évek pénzügyi nehézségei következtében 

Ukrajna az elmúlt tíz évben jelentősen csökkentette a börtönben tartott elítéltek számát, így 2023-ra az egykori elítéltek kétharmada – mintegy 101 ezer ember – már szabadlábon volt.

Ez különösen fontos tényező lehet, ha Ukrajna csatlakozik az Európai Unióhoz.

A Századvég számításai szerint, ha a jelenleg Ukrajnában elkövetett bűncselekmények csupán 1 százaléka Magyarországra tevődne át, a jelenlegi közbiztonsági szint fenntartásához körülbelül 1000 új rendőr és terrorelhárító munkatárs alkalmazására lenne szükség. Ez éves szinten hozzávetőleg 13 milliárd forint többletkiadást jelentene a költségvetésnek.

A hivatalos magyarországi statisztikák szerint a magyar bűnüldöző szervek és a határrendészet kiválóan működik: 

míg 2022-ben 22 ezer 600; 2023-ban 19 ezer 672; 2024-ben 12 ezer 646, addig az idei év első harmadában arányosan sokkal kevesebb, 2342 ukrán állampolgárral kapcsolatos, intézkedést igénylő esemény történt. 

A csökkenő tendencia egyértelműen kimutatható: 

kérdés, mi történik a csökkenő mutatókkal, ha Ukrajna EU-s csatlakozásával megnyílnak a határok a szervezett bűnözői csoportok, a maffiózók előtt is.

Magyarországon évente 600-800 bűncselekményt követnek el ukrán állampolgárok, és jelenleg 200-400 ukrán fogvatartott van magyar börtönökben. Rétvári Bence államtitkár pénteki tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban kiugróan magas volt az ukrán hátterű online csalások száma; a további leggyakoribb ukrán elkövetésű bűncselekmény-típusok:

  • a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények
  • az erőszakos bűncselekmények
  • a lopások
  • a hamisítások és
  • a közlekedési bűncselekmények.
     

 

Beláthatatlan következményekkel járna Ukrajna uniós tagsága

Pénzügyi tragédiával, gazdasági öngyilkossággal érne fel Ukrajna európai uniós tagsága – jelentette ki Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban.

A miniszterelnök az interjúban kifejtette, hogy a Brüsszel által erőltetett 

ukrán uniós csatlakozás után milliószámra érkeznének ellenőrizetlenül az ukránok Európába, ami a bűnözés és a maffia problémáját is magával hozná.

Budapest, 2025. április 25.
A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió stúdiójában 2025. április 25-én.
MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher
Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában (Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher )

Orbán Viktor az elmúlt hónapokban többször figyelmeztetett az ukrán bűnözői csoportok Európába, és így hazánkba érkezésének veszélyére. Májusban bejelentette, hogy a magyar hatóságok 

felszámoltak egy 19 főből álló ukrán szervezett bűnözői hálózatot, amely online csalások révén utazott a magyar emberek pénzére. A miniszterelnök kifejtette, hogy az ukrán bűnbandák évente 8 milliárd forint kárt okoznak ezzel a magyar családoknak. 

A hazánkban tevékenykedő ukrán internetes csalók leggyakrabban adathalászattal, a telefonos és online piactéren elkövetett csalásokkal, valamint hamis banki honlapokra történő átirányítással verik át a magyarokat.

Bandaháborúk, prostitúció és drogkereskedelem

Ukrajna uniós csatlakozásával Magyarországon egy csapásra megerősödne a szervezett bűnözés: Svédországhoz hasonlóan megjelennének a bandaháborúk, teret nyerne a szervezett alvilág, amely prostitúciót, a kábítószer-kereskedelem és más súlyos bűncselekmények elterjedését vonná maga után. 

A Magyar Nemzet felidézte, hogy 

Magyarországnak már jó 30 éves tapasztalatai vannak ezen téren: 

a kilencvenes évek elején (a független Ukrajna 1993-as deklarálása környékén) már megjelentek nálunk a káoszt és bűnözést magukkal hozó ukrán maffiózók. Abban az időben rendezkedett be Budapesten minden idők egyik legveszélyesebb kijevi születésű bűnözője, az alvilági körökben „Szeva bácsiként” ismert Szemjon Mogiljevics is.

Mint azt az Interpol adatai nyomán a Mandiner megírta: Ukrajna lényegében egy maffiaállam, a bűnözést tekintve Európában az egyik legrosszabb helyen áll, és nagyon komoly bűnügyi káosszal járhat, ha EU-taggá válik. 

Virágzik a szervezett bűnözés és a korrupció

Ukrajna 2022 februárja óta védekező háborút vív Oroszországgal szemben. Egy tanulmány szerint a hadiállapot megszűnése Ukrajnában csökkentheti az állami ellenőrzést, ezzel teret adva a bűnözői hálózatok terjeszkedésének. A háborúban szerzett szakértelem, különösen a drónok és a speciális műveletek terén, forradalmasíthatja a szervezett bűnözés módszereit és hatókörét; 

a felhalmozott fegyverek, hadianyagok pedig a globális fegyverkereskedelmet lendíthetik fel, 

ami az afrikai, a közel-keleti és a latin-amerikai konfliktuszónákba kerülve akár az Európára nehezedő migrációs nyomást is növelheti. Ezért nemcsak Magyarország, de 

az Európai Unió számára is rendkívüli veszélyekkel járna, ha sikerülne Ursula von der Leyen terve, és Ukrajna gyorsított eljárással válna az EU tagjává.

Vannak olyan kijevi politikusok és üzletemberek, akikről kiderült, hogy a vérontás közepette sem vetik meg a pompát. Egyes sajtóhírek szerint a legdrágább autókban furikáznak, miközben a fiatal ukránokat a biztos halált hozó frontra küldik. 

Egymás után derül fény az országban pénzügyi visszaélésekre.

Egyes források arra hívják fel a figyelmet, hogy például a Rolls Royce legdrágább csúcsmodellje, a félmillió euróba (kb. 200 millió forint) kerülő Spectre már 13 példányban talált gazdára Ukrajnában. 

Az első vásárlók között van Hennadij Vacak parlamenti képviselő is, aki a Verhovna Rada (az ukrán parlament) közlekedési és infrastrukturális bizottságának titkára; Vitalij Homutynyik volt képviselő, illetve más ukrán „üzletemberek”. Ez persze csak a jéghegy csúcsa, ha a teljes ukrán társadalmat átszövő visszaélésekről van szó – de mindenképpen beszédes, ahogy az is, 

hogy az ukrán korrupció egészen Volodimir Zelenszkij hivatalának egykori vezetőhelyetteséig elért.

A fent leírtak nyilvánvaló és törvényszerű következményei Ukrajna csatlakozásának nemcsak hazánkra, de az egész Európai Unióra nézve is. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ezek ellenére amellett kardoskodik, hogy Ukrajnát gyorsított eljárással, már 2030 előtt vegyék fel az EU-ba. 

Ehhez pedig lelkesen asszisztál Manfred Weber is, aki a Magyar Péter-féle Tisza Pártot is tagjai között tudó Európai Néppárt (EPP) vezetője.

A brüsszeli ukrán párti körökben különösen aktív Tisza Párt pedig – mint arról az Origo is több cikkben beszámolt – akár a Magyarország elleni ukrán titkosszolgálati akcióban is érintett lehet. A hazánkból tavaly kiutasított Tseber Rolandot a magyar szervek az ukrán hírszerzés illegális tisztjeként azonosították; ő volt az, aki magát Magyar Péter Tisza-elnök barátjaként aposztrofálta, közös szelfiket tett közzé, sőt, ő szervezte meg az ellenzéki politikus tavalyi ukrajnai körútját is.    

Ugyancsak a magyar politikai életbe ásta be magát Holló István, akivel szemben

kémkedés bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője nemrég bejelentette: Holló azzal a céllal folytatja a tevékenységét, hogy Magyarország nemzetközi megítélését negatív irányba befolyásolja, illetve hogy a magyar kormány külső nyomásra változtasson az Ukrajnával kapcsolatos álláspontján.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!