Bizonyíték került elő a Tisza Párt Discord-csoportjából arra vonatkozóan, hogy Magyar Péterék együttműködnek az ukránokkal a magyar belpolitikai élet befolyásolásáért. (A Discord egy olyan internetes felület, ahol írásban és szóban is tudnak egymással kommunikálni a felhasználók – a szerk.) Ezúttal az egyik chatcsoportban vetették fel, hogy az ukránokat kellene segítségül hívni a Voks 2025 szavazás manipulálására.
A Magyar Nemzet birtokába került beszélgetésben az egyik – álnevet használó – aktivista azt kérdezte:
Nem lehetne megkérni az ukrán hekkereket, hogy ők is szavazzanak?”
Erre válaszként egy párttársa úgy reagált: „Az informatikához nem értenek, ők csak leveleket lopkodnak.”
Ebből is kiderül, hogy a Tisza Párt aktivistái egymás között tényszerűen beszélnek arról, hogy
ukrán állampolgárok közreműködhetnek az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló Voks 2025 szavazás eredményének befolyásolásában, a hekkerek említése pedig kifejezetten titkosszolgálati módszerekre utal.
Mindez ugyanakkor nem meglepő az elmúlt hetekben egyre duzzadó ukrán kémbotrány fényében. Érdemes visszamenni az időben május elejére, Magyar Péter – katonai szakértője, Ruszin-Szendi Romulusz közreműködésével – május 8-án nyilvánosságra hozta a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf egyik beszédének foszlányát, amiről azt állította, hogy az a kormány „őszödi beszéde”, amelyben háborús készülődésre utal. Mivel a szövegrész semmit nem leplezett le, így Magyarék próbálkozása csúfos kudarcba fulladt.
Egy nappal később, május 9-én az ukránok közölték, hogy elfogtak két kárpátaljai magyart, akik szerintük Magyarországnak kémkedtek. Nem sokkal később hazánk két, az ukrán nagykövetségen diplomáciai fedésben dolgozó kémet utasít ki Magyarországról.
Aznap Budapest belvárosában a TEK emberei elfogták és őrizetbe vették Holló Istvánt, akiről kiderült, hogy az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve a magyar haderőről és az energetikai rendszerről szállított információkat Kijevbe.
A Magyar Nemzet azt is kiderítette, hogy Ruszin-Szendi Romulusszal, a Tisza Párt katonai tanácsadójával volt Holló kapcsolatban.
A Magyar Nemzet beszámolója szerint a tiszások üzenetváltásában az egyik szereplő arra utalt, hogy a szavazólapokat tartalmazó leveleket „ukránok” lopkodhatták ki a postaládákból. Az ország több pontjáról érkeztek bejelentések arról, hogy nem érkeztek meg a választópolgárokhoz a kormány által kézbesített, a Voks 2025-re vonatkozó szavazólapok. Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy tiszás aktivisták lophatták ki a leveleket a postaládákból.
A Magyar Nemzet teljes cikkét ide kattintva olvashatja el.