A Tatabányai Rendőrkapitányság jelenleg is nagy erőkkel nyomoz vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétségének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. A hatóságok biciklis vandálokat keresnek, akik elképesztő tettük után elmenekültek a helyszínről – írja a kemma.hu.
A hatóságok közleménye alapján hajmeresztő dolog történt június 12-én 15 óra 29 perckor Komáromban, az Ácsi úttal párhuzamos gyalog és kerékpárúton az SR1-es vasúti átjárójában. Az illetékes rendőrkapitányság két biciklis ellen nyomoz, akik akkor érkeztek a helyszínre, amikor épp lezárt a vasúti átjáró sorompója, azaz a csapórúd. A két kerékpáros megállt, majd leszállva a bicikliről hajmeresztő dolgot tett: a biciklit letámasztotta, majd a lezárt sorompó karjára próbált háttal felülni, aminek hatására a forgalmat lezáró sorompókar letört.
Ez azért is életveszélyes, mert a fénysorompó karja azért zárt le, mivel hamarosan vonat érkezése volt várható, így az elkövető saját magát is hatalmas kockázatnak tette ki. Amikor rájött, hogy mekkora kárt okozott, megpróbálta visszatenni a letört csapórudat, ebben a másik biciklis is segíteni próbált neki, de nem tudták helyreállítani az okozott kárt. A biciklis vandálok ezt követően a letörött fénysorompó karját a gyalogos- és kerékpárút melletti füves területre dobták, és sietve távoztak a helyszínről, amit életveszélyes állapotban, csapórúd nélkül hagytak, így problémát okozva a forgalomban.
A rendőrség kéri, ha bárki felismeri a biztonsági kamerák által rögzített felvételen a két biciklis egyikét, az értesítse a Tatabányai Rendőrkapitányságot. További részletek a kemma.hu oldalán találhatók.
Az eset azért is kiemelten fontos, hiszen rengeteg baleset történik vasúti átjárókban, még jól működő fénysorompó mellett is, így sokak életét veszélyeztették tettükkel a biciklis vandálok.