Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz egri hősök és minden második világháborús honvéd áldozata örök példát jelent a ma emberének – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf kedden Egerben, a helyi második világháborús emléksétány avatásán. A miniszter szerint bár fegyverrel nem menthették meg a hazát, áldozatuk mégis valódi értéket hordozott, és megmutatta az utat, amelyen a nemzetnek járnia kell.

Fotó: Sztaniszlav Horvath / Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf
Egri hősök történetei újra a város emlékezetébe kerültek
A honvédelmi miniszter beszédében Antall József szavait idézte, kiemelve:
Emlékezés nélkül nincs magyar nemzet, a generációk közötti kapcsolat az, ami megérteti velünk, mennyi áldozat és szeretet kellett ahhoz, hogy ma itt lehessünk.
Az Egri Norma Alapítvány által létrehozott sétány 534 egri hős nevét és történetét tárja a látogatók elé, akik így találkozhatnak a múlt „éjfekete napjaival” és azokkal, akiket a háború megsebzett. A második világháborús bombatámadások Egerben is rengeteg áldozatot követeltek, és megmutatták, mit jelentett birodalmi küzdőtérré válni – emlékeztetett Szalay-Bobrovniczky.
Üzenet a jelennek is: erő kell a békéhez
A miniszter szerint ma is a nagyhatalmak vetélkedésének korát éljük, Kelet-Európa pedig sokak számára csupán hatalmi játszmák terepe. „Nem engedhetjük meg, hogy a fejünk felett döntsenek rólunk. A békéhez most is erő kell, ezért újra erőt kell építeni” – hangsúlyozta.
Az új sétány nemcsak a második világháború több mint 500 egri áldozatának neveit örökíti meg, hanem egy QR-kód segítségével elérhetővé teszi történeteiket is. Az alapítvány kiadványt és rendhagyó történelemórákat is tervez, hogy a fiatalabb generációk is megismerhessék az egri hősök életét.