Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSchmuck Andor több mint négy hónapja jelentette be, hogy súlyos betegséggel küzd.
Persze, az ember megijed, aztán nem foglalkozik vele. Voltak olyan pillanatok, amikor az ember úgy érezte, most már jöhet a csodadoktor, a sámán vagy bármi más, aztán eljött ez a gyönyörű nap, ahol világossá és egyértelművé vált, hogy csodák vannak. Jelen pillanatban itt még nem tartunk
– nyilatkozta még egy hónappal ezelőtt a Tények Pluszban Schmuck Andor, aki szerint ezen a ponton minden lehetőséggel számolni kell.

Schmuck Andor 1970. szeptember 2-án született Budapesten.
Politikai pályafutását a Magyar Szocialista Pártban (MSZP) kezdte, ahol 1994 és 1998 között Budapest IV. kerületének (Újpest) önkormányzati képviselője volt.
2001-ben kilépett az MSZP-ből, majd 2012-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) ügyvezető elnökévé választották. 2024-ben Budapest V. kerületének polgármesteri székéért is harcba szállt, bár a választást nem nyerte meg.
Schmuck Andor legnagyobb és legmaradandóbb alkotása a Tisztelet Társasága volt, amelyet több mint két évtizeddel ezelőtt alapított azzal a céllal, hogy támogassa és közösségbe szervezze az idősebb korosztályt Magyarországon. A szervezet politikai pártoktól függetlenül működött, állami támogatás nélkül, önkéntes alapon.
A Tisztelet Társasága országosan több mint 170 ezer szimpatizánst számlált, akik aktívan részt vettek a szervezet programjaiban és rendezvényeiben. 2024 szeptemberében a Margitszigeti Szabadtéri Színházban ünnepelték fennállásuk 20. évfordulóját, ahol több mint ezer nyugdíjas vett részt.
Schmuck Andor sokoldalúságát mi sem bizonyította jobban, mint hogy Zámbó Jimmy személyi menedzsereként is tevékenykedett 2000-ben, az énekes életének utolsó hónapjaiban. Emellett több televíziós műsorban is szerepelt: részt vett a Farm VIP-ben, a Hal a tortán című vetélkedőben, és 2025-ben A Nagy Duett című zenés show-ban is feltűnt.
2025 márciusában A Nagy Duett harmadik élő show-jában sokkoló bejelentést tett: „életmentő kezelésem elkezdődhet, egy új nagy duettet kezdek én és a betegségem, aztán meglátjuk, meddig jutunk.” A betegségének pontos diagnózisát soha nem hozta nyilvánosságra.