Egy rollerező kisfiút ért baleset kapcsán kutyatámadásról számolt be az édesanya, aki elmondása szerint egy eb hirtelen rárontott a gyermekére. Ennek következtében a fiú súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az eset kapcsán azonban a településen több, egymásnak ellentmondó verzió is elterjedt, így jelenleg sem teljesen egyértelmű, mi is történt valójában – írja a heol.hu.
Többen állítják, hogy a kutya nem harapta meg a kisfiút, hanem az ijedtség miatt eshetett el. Egyes beszámolók szerint a fiú egy farkast vagy kutyát mintázó maszkban ingerelte az állatot. Mások viszont a kutya gazdáját okolják, mondván: az illető nem megfelelően gondoskodik az ebről, amely éhezik, nem kap vizet, és rendszeresen magára hagyják. Egy szemtanú még azt is állította, az állat saját gazdájára is rátámadt korábban.
A kutya tulajdonosát utolérte a Beol.hu, a férfi teljesen más megvilágításba helyezte az esetet. Állítása szerint az eb a történtek idején a kerítésen belül tartózkodott, tehát nem volt szabadon. Elmondása alapján a rollerező kisfiú a kutya látványától megijedt, elvesztette egyensúlyát, és elesett, egyenesen egy oszlopnak csapódva. A gazda szerint a gyermek valóban valamilyen állatmaszkot viselt, amellyel a kutyát provokálhatta. Hangsúlyozta, hogy az eb nem lépett ki a kerítésen kívülre, és semmilyen fizikai kontaktus nem történt a kutya és a fiú között.
A héten több hasonló baleset is történt, ám az egyik leginkább figyelemre méltó az az eset volt, amikor egy rolleres kis híján a vonat elé hajtott, és csak a rendőrök gyors beavatkozása mentette meg a férfit.