Hullaszag terjengett a lépcsőházban, kihívták a tűzoltókat

Vágólapra másolva!
Felkavaró eset történt Kiskunhalason. Egy társasház lakói hullaszagra lettek figyelmesek, és kihívták a tűzoltókat.
Vágólapra másolva!

Kiskunhalason az egyik lépcsőház lakói hullaszagra lettek figyelmesek, ami már az egész lépcsőházat elárasztotta. Az első emeleti lakásban egy idős nő lakott, akit napok óta nem látott senki. Mivel a lakásba nem tudtak bejutni, a lakók kihívták a tűzoltókat – adta hírül a Baon.hu. 

hullaszag
Hullaszagra figyeltek fel a lépcsőház lakói
Fotó: Pozsgai Ákos/Baon

A Kurucz vitézek terére riasztott tűzoltók egy létra segítségével, az ablakon át tudtak a lakásba bejutni, ahol felfedezték az idős nő holttestét. A lakás ajtaját belülről ki tudták nyitni, így juthattak be a mentősök is. Információink szerint a nő már több napja halott volt. Az esetről készült videót itt tudják megnézni.

Úgy tudjuk, az idegenkezűséget kizárták. 

Egy héttel ezelőtt néhány utcával arrébb szintén hasonló eset történt a városban, akkor egy férfi holttestét találták meg. Az ő esetében is kizárták az idegenkezűséget.

Hullaszag, hordókba zárt testek

Bár a fenti esetekben nem merült fel idegenkezűség, előfordult, hogy a hullaszag buktatta le a gyilkost: a magyar kriminalisztika egyik legvéreskezűbb gyilkosa, a cinkotai bádogos is így került a hatóságok látókörébe. A kegyetlen bűnöző arról volt ismert, hogy áldozatait megfojtotta, testüket bádoghordóba zárta a fáskamrájában. Lebukásának története többféle módon is ismeretes: az egyik szerint az I. világháború alatt a közelben levő katonák üzemanyagot kerestek a hordókban, ám valami egészen mást találtak. Az Origo korábbi cikke ide kattintva olvasható.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!