A Tisza Párt a minap kitett a Facebook-oldalára egy viccesnek szánt videót, amelyben villámkérdésekre válaszol Magyar Péter és hű társa, Radnai Márk, a Tisza Párt alapítója. Ezen a felvételen hangzik el a következő:
Kinek volt több barátnője?
Mindkét férfi (szerényen) magára mutat.
Radnai: De hát 18 évig voltál házas!
Magyar: Pszt!
Ne felejtsük: négy napja Magyar Péter egy 2019-es újságcikkel akarta hitelteleníteni Varga Judit nyilatkozatát. Az általa idézett cikk arról szól, hogy „idilli kapcsolatban” éltek.
„Most meg leleplezi saját magát” – írja Németh Balázs.
Olyan idilli volt a házasság, hogy közben gyűltek a barátnők.
„A hazudozás, a sumákolás, az árulás nagymestere. Undorító alak” – állapítja meg a fővárosi Fidesz-szóvivő.
Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin közel egy évvel ezelőtt arról számolt be, hogy szakításukat megelőzően már nem nem volt képes elviselni a megaláztatásokat és a hazugságokat. A fiatal nő az Indexnek azt mondta:
Amikor egy nővel szemben áll egy férfi, aki minden erejét, dühét, hangját kiadja, az tényleg nagyon ijesztő tud lenni.”
Vogel Evelin hangfelvételeket is nyilvánosságra hozott, melyek bizonyítják, hogy
Magyar Péter megalázó, bántalmazó módon viselkedett vele úgy a magánéletükben, mint közös politikai munkájuk során.
Egy alkalommal Vogel gyermeke is jelen volt, amikor a politikus az utcán ordítozott vele. Magyar Péter olyat is mondott az akkori barátnőjének, hogy nem bánja ha szakítanak, hiszen
bárkit megkaphat ebben az országban, ebben a pozícióban.
A tavaly nyilvánosságra került egyik hangfelvételen Vogel Evelin arról is beszámolt, hogy Magyar Péter megalázó módon egy szavazófülkébe invitálta őt egy társaságban.
Majd a pártelnök így folytatta: „Bemegyünk az izébe... ketten a fülkébe, elvagyunk ott öt percig, és akkor kijövünk.”
Varga Judit csütörtökön újságíróknak reagált a volt férje, Magyar Péter által készített hangfelvételekre, kifejtve, hogy hogy nem bírta már elviselni a bántalmazást, amiben Magyar feleségeként élt. A Tisza Párt vezetője ugyanis még 14 hónapig zsarolta az általa készített hangfelvétellel.
Mint az Origo is megírta, nagyon sokan, köztük Orbán Viktor is kifejezte együttérzését Varga Judit felé.
Az igazság utat tör magának. Veled vagyunk, Judit!
– üzent a miniszterelnök volt igazságügyi miniszterének a Facebook-oldalán.
A igazságügyi miniszter kiemelte: azokról a felvételekről van szó, amelyeket Magyar Péter „a három gyereke anyjáról titokban készített”, majd 14 hónapig zsarolta azokkal. Jelezte azt is, hogy
Minden tovább kérdésre csak akkor fog válaszolni (a sajtónak), „hogyha legalább három héten keresztül szalagcímben hozzák le, hogy milyen ember az ilyen”.
„Nagyon kérem, hogyha van önökben némi emberség, akkor ezt a kérdést fogják feltenni, és ha ezt a kérdést feltették, és meg is válaszolták, hogy milyen ember az ilyen, akkor majd én az összes többi kérdésre fogok válaszolni” – mondta Varga Judit.