Kétségbeesett édesanya kéri az embereket: „Imádkozzatok a fiamért!”

Vágólapra másolva!
Iszonyatos ütközés vol július 4-én Soroksáron. A súlyos balesetben Dávid életveszélyesen megsérült, ebben a pillanatban is harcolnak az orvosok az életéért.
Vágólapra másolva!

Rendkívül megrázó tragédia történt Budapesten, a XXIII. kerületben július 4-én.  Egy súlyos baleset következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett a fiatal sofőr, aki kamionnal ütközött a Vörösmarty utca és az Alsó határút kereszteződésénél. A Bors közölt részleteket a tragédiáról.

súlyos baleset
A súlyos balesetet szenvedő Dávidért a szeretei imádkoznak. Jelenleg az intenzív osztályon harcolnak az orvosok az éleéért Fotó: Jose HERNANDEZ Camera 51/Shutterstock

A soroksáriak szerint az ütközésnek olyan rémisztő hangja volt, hogy a közelben állók azonnal a helyszínre futottak. A többtonnás szörnyeteg– jelen esetben egy konténerszállító – összegyűrte a nála jóval kisebb autót, amelynek leszakadt az eleje, és a jármű egésze összeroncsolódott.

A személyautó sofőrjét nagy nehézségek árán sikerült kiszabadítani az autóból, súlyos fejsérüléseket szenvedett, a helyszínen többször kellett újraéleszteni. Végül sikerült stabilizálni az állapotát a kórházba szállításhoz. Azóta megműtötték, de még mindig harcolnak az életéért. A műtét után az intenzív osztályon kezelik. Szerettei nagyon aggódnak Dávidért. Imádkoznak az életéért és a felépüléséért.

A fiatal sofőr édesanyja pokoli napokat él át

A közösségi oldalán írja:

Megkérek minden keresztény testvért, imádkozzanak a fiamért. Kritikus az állapota, mélyaltatásban van, koponya-, arc- és agysérült. Újraélesztették, de ami az orvosoknak lehetetlen, Istenek lehetséges. 

A Bors cikkét itt tudja elolvasni.

Súlyos balesetben halt meg a magyar sportoló

Tragédia rázta meg a Győr-Moson-Sopron vármegyei labdarúgást. Autóbalesetben meghalt a vármegyei II. osztályban szereplő Szany SE 22 éves labdarúgója, Kocsis Olivér. Az Origo is megemlékezett a fiatal focistáról. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!