Tragédia: napokon át sodródott a Tiszába fulladt férfi teste, szombaton került elő

Vágólapra másolva!
Elmerült egy férfi a Tiszában. A tragédia Cigándnál történt három napja, a holttest szombaton került elő.
Vágólapra másolva!

Szörnyű tragédia történt Cigándon, a hét elején, ahol vízbe fúlt egy férfi július 2-án. Holtteste csak szombaton került elő. A megrázó balesetről a Szon.hu közölt részleteket.

tragédia
A tragédia után három napig sodródott a férfi holtteste a vízben
Fotó (Illusztráció): KÖTÉL Speciális Mentőszolgálat / Facebook

Tragédia a vízparton

A szerencsétlenül járt férfi holtteste három nap múlva egy szabolcsi településnél bukkant fel, megdöbbentő meddig sodorta el a víz. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának közleménye szerint a halállal végződő baleset körülményeit a Kisvárdai Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Sportversenyen lelte halálát a tapasztalt úszó

A mai napon rajtoltak a Vasi Vasember névre hallgató triatlonverseny résztvevői, ám egyikük végül nem ért be a célba. Egy 60 év körüli férfi úszás közben elmerült a szombathelyi Csónakázó-tóban és végül csak a búvárok találták meg élettelen testét. Az eset további részletei az Origo.hu cikkében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!