Varga Judit nem bírta már elviselni a bántalmazást, amiben élt

Ha ebben a versenyben egy olyan embernek is, mint ez a Magyar Péter nevű képződmény, adnak pontokat, akkor én ebben a versenyben nem akarok indulni – jelentette ki Varga Judit csütörtökön a sajtónak, megjegyezve, hogy „az árulás nem teljesítmény, főleg nem a családunk elárulása” – írja a Magyar Nemzet.
Az egykori tárcavezető a volt férje, azóta már a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter által készített felvételekre úgy reagált, nem bírta már elviselni a bántalmazást, amiben élt, és Magyar Péter ezután 14 hónapig zsarolta a hangfelvétellel.
Azóta lapunk is megírta, hogy nagyon sokan, köztük Orbán Viktor is kifejezte együttérzését Varga Judittal, mint írta Facebook-oldalán: Az igazság utat tör magának. Veled vagyunk, Judit!
Amikor a volt igazságügyi minisztert a hangfelvételekről kérdezték, kiemelte, hogy azokról a felvételekről van szó, amelyeket Magyar Péter „a három gyereke anyjáról titokban készített”, majd 14 hónapig zsarolta. Jelezte az újságíróknak, hogy:
Minden ezzel kapcsolatos kérdésre én csak akkor fogok válaszolni önöknek, hogy ha legalább három héten keresztül szalagcímben hozzák le, hogy milyen ember az ilyen.
– Úgyhogy nagyon kérem, hogyha van önökben némi emberség, akkor ezt a kérdést fogják feltenni, és ha ezt a kérdést feltették, és meg is válaszolták, hogy milyen ember az ilyen, akkor majd én az összes többi kérdésre fogok válaszolni – mondta a volt igazságügyi miniszter az újságíróknak.
A lap ezt követően felidézi az igazságügyi miniszter és volt férje történetét. Az írásból kiderül, mik is hangzottak el abban a bizonyos Varga Judittal készült interjúban, vajon Magyar Péter csak szimplán bunkó?
Erre is és még további részletekre (például azóta már az emberei is sorra hagyják ott Magyar Pétert) is fény derül a lap írásában, a Magyar Nemzet cikkét IDE kattintva olvashatják.