Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Debreceni Virágkarneválon idén is megjelent a Szent Korona, és közös virágkocsival képviseltette magát Debrecen és Nagyvárad. Látványos kompozícióval érkezett többek között a Teva, a Magyar Posta és a Fórum Debrecen is, de külön figyelmet kapott az idei újdonság, az Ölelés ereje – Közösségi Virágkocsi, amely a közönség szavazatai alapján az első helyen végzett.

Fotó: Napló archív
Debreceni Virágkarnevál szavazatok
A verseny izgalmas volt: több mint 9000 voks érkezett, és a Közösségi Virágkocsi 4128 szavazattal nyerte el a közönség szívét, míg a Magyar Posta és a Debreceni Szakképzési Centrum kocsija a második és harmadik helyen végzett.
Miért különleges a Közösségi Virágkocsi?
Ez a virágkocsi nem intézményhez vagy céghez kötődik, hanem Debrecen lakóinak közös alkotása. A felvonulást megelőző napokban bárki elhelyezhetett rajta virágokat, és 240 cserepes virág került gondosan a kompozícióra a debreceni otthonokból. A kocsi tervezője Oláh Krisztina, a szobrász Abai-Nagy István, a virágdizájnért Husiné Buglyó Mónika, a kivitelezésért pedig Borbély Tamás felelt.
A Debreceni Virágkarnevál minden évben a kreativitás, a közösségi összefogás és a látványos virágkompozíciók ünnepe, amely nemcsak a helyieket, hanem az ország minden részéről érkező látogatókat is lenyűgözi.