Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huÚgy tűnik, teret kap a politikai erőszak, egy szentesi Tisza-körben is a miniszterelnök megöléséről értekeztek. Az a holdudvar, ami a baloldali-liberális ellenzéket veszi körül, folyamatosan hergeli a közönségét a kormányoldallal szemben – mondta Boros Bánk Levente, A Nézőpont Intézet vezető-helyettese, politikai elemzési igazgatója a Digitális Polgári Körök Első Országos Találkozóján arról, hogy egyre inkább teret, felületet kap a politikai erőszak. Hozzátette, a felelősség viszont azé, aki ennek az élére állt, ez pedig jelen esetben Magyar Péter. Olyasvalaki, aki már első pillanataiban ügyészséggel fenyegette a kormánytagokat, illetve az ország elhagyására szólította fel őket. Kormányoldali újságírókat terrorizál, és rájuk uszította a közönségét, fenyegette őket és bűnözőnek állította be.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI Fotószerkesztõség
Onnantól kezdve, hogy törvényen kívülinek állítja be a neki nem tetsző szereplőket, azzal hallgatólagosan felhatalmazza közösségét arra is, hogy törvénysértő módon viselkedjenek.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért központ főigazgatója történelmi analógiát idézett, mondván mindez, amit látunk, nem újkeletű. Ez pedig még félelmetesebbé teszi napjaink történéseit. Bolsevik tempó, ami ismert Magyarországon is 1919-ből és a rombolás, a káosz a sajátja. Az ellenzék vezetőjének a felemelkedése is az agresszivitásából fakad – vélekedett – ráadásul annak a néppártnak a vezetője, amelynek a Tisza is tagja, azt állítja, nemzeti szuverenitás nem létezik.
A munka és családközpontú adópolitikát, amely sokak boldogulását segítette, azt mondják a túloldalon, hogy eltörölnék. Megjelenik ugyanakkor a tagadás kultúrája is, hiszen a kiszivárgott terveket cáfolják, illetve azt is, hogy „először választást kell nyerni, azután mindent lehet” – utalt vissza Szánthó Miklós a közelmúlt politikai történéseire.
Elhangzott részükről még, a digitális tér sokáig liberális felségterületnek számított, a Nézőpont Intézet adataiból is az látszik, hogy a Tisza támogatóinak száma már nem emelkedik. Ezzel párhuzamosan jelentették be a Digitális Polgári Köröket és jelent meg a miniszterelnök is az online térben. Ez pedig stabilizálta a kormánypártok táborát. Ismert az is, hogy Magyar Péterék kedvelői között ázsiai, afrikai profilok lájkolók is megjelennek.
- És amerikai szoftverfejlesztő – ezt már Szánthó Miklós tette hozzá.
Beszélt arról is, az, hogy Magyarországon biztonságos környezetben élhetünk, érték. Néhány évtized alatt ugyanis képes átalakulni az utcakép, ha teret engedünk, a bevándorlásra és ez a biztonságra is kihat. Ezért nem szabad szerinte olyan formációra szavazni, amelyik (jelenlegi formában) támogatja a bevándorlást.