Ez ám a jó hír a fővárosiaknak! Új híd épül Budapesten

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Hamarosan gigaberuházás indul Óbudán, a több mint 4 milliárd forintos invesztícióhoz komoly közösségi fejlesztések társulnak. A Waterfront City II.-nél gyalogoshíd épül az Óbudai-szigethez. Ez azt jelenti, hosszú idő után kapnak új átkelőt a Dunán a budapestiek.
Vágólapra másolva!

Évtizedek óta nem épült új híd Budapesten, de a közeljövőben ez változhat.

híd
Az új híd az Óbudai szigetet köti össze a kerülettel
Fotó: Biggeorge Property

 

Nemcsak új lakások készülhetnek a Hajógyári szigetnél Óbudán, hanem közösségi és infrastrukturális fejlesztéseket is végrehajtanak, amely keretében új híd is lesz. 

A Waterfront City II. projekt egyik leglátványosabb eleme lesz az egymilliárd forintos gyalogoshíd, amely közvetlen kapcsolatot teremt majd a Duna-parti lakónegyed és az Óbudai-sziget között. Az átkelő a tervek szerint a kerékpárosok számára is nyitott lesz, ezzel bővítve a szabadidős lehetőségeket. A közlekedési infrastruktúra is megújul: új kerékpárutak, biztonságosabb átkelők és jobb közösségi közlekedési kapcsolatok jönnek létre a környéken – írja a Magyar Építők.

A híd mellett sok zöldterület is épül

A Waterfront City II. beruházása a Szentendrei út, a Bogdáni út, a Harisnyagyár műemléki épülete, valamint a BMW szalon közötti területen valósul meg. Vagyis közel a Sziget fesztivál bejáratához. A beruházásban külön figyelmet kap a zöldterületek növelése is: 10 ezer négyzetméternyi belső park válik közhasználatúvá, a közterületeket új fasorokkal és zöldsávokkal egészítik ki. A fejlesztés keretében megőrzik a történelmi Harisnyagyár épületét is, amelyet korábban bontással fenyegettek. A beruházó emellett 1,2 milliárd forintot biztosít az önkormányzatnak panelfelújításra és új bérlakásokra.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!